népbetegségnek számít

2020.01.25. 11:20

Már a középiskolások egy része is magas vérnyomással küzd

Az ország legnagyobb magas vérnyomás-betegséggel foglalkozó szakmai konferenciáját tartották január 25-én, szombaton a Debreceni Egyetem Aulájában.

Fotó: Kiss Annamarie

Fotó: Kiss Annamarie

Idén 17. alkalommal jött létre a rendezvény azzal a céllal, hogy a családorvosoknak, belgyógyászoknak és gyógyszerészeknek minél naprakészebb gyakorlatias áttekintést nyújtsanak a magas vérnyomás és cukorbetegség aktualitásairól. Magyarországon népbetegség a magas vérnyomás. A felnőtt lakosság 44 százaléka szenved ebben a betegségben, ez három és félmillió felnőttet érint. Páll Dénes, a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézetének professzora a rendezvényen elmondta, azt szeretnék, ha úgy mennének haza a résztvevők az előadások után – meghallgatva a legújabb gyakorlati ismereteket –, hogy másképpen kezelik majd a betegeket.

Fontos az életvitel

A magas vérnyomás egy olyan krónikus betegség, amit évtizedeken keresztül szükséges kezelni gyógyszerekkel. Nagyon fontos, hogy a betegek tartósan együttműködjenek, ezért a Magyar Hypertonia Társaság egy olyan applikációt fejlesztett ki, amely tulajdonképpen egy vérnyomás naplót jelent. Ennek segítségével a beteg el tudja küldeni orvosának vérnyomás értékeit. Minél több ilyen érték áll rendelkezésre, annál jobban lemérhető az, mennyire megfelelő a kezelés, illetve szükség van-e változtatásra a terápia során. A nem gyógyszeres kezelési formákkal is tehetünk egészségünkért, ilyen a testsúlycsökkentés, a rendszeres dinamikus testmozgás és a sófogyasztás mérséklése. Egy korábbi felmérés szerint már a középiskolások 2,5 százaléka is magas vérnyomástól szenved, gyakorlatilag minden középiskolás osztályban van egy hipertóniás fiatal.

GyT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában