Mécsesek „bólogatós” Attila emlékére

Egyre többen helyeznek el mécseseket Debrecenben, a Piac utcán, a Simonffy utca sarok közelében arra a lépcsőre, ahol a csütörtök hajnalban halálra gázolt koldus, „bólogatós” Attila törzshelye volt. A Sesztina lépcsője előtt többen megállnak egy pillanatra, és úgy hajtanak fejet, mint ahogy a temetőben szokás.

Attila vezetéknevét szinte senki nem tudta, tudja, de mindenki ismerte, még az is, aki csak átmenetileg élt a cívisvárosban mostanában. Hiába tiltotta törvény, helyi rendelet, legalább két évtizeden keresztül kéregetett a belvárosban. Sokszor elküldték a rendőrök, de mindig visszament, már-már hozzátartozott a városképhez. Sokan szántak neki némi aprót, néhányan vettek neki a szomszédos pékségben, pizzériában ennivalót, üdítőt. Egyszer én is adtam neki egy százast, amire hónapok múlva is emlékezett, előre köszönt az utcán, amikor meglátott.

Pár éve, az egyik nyári estén szemtanúja voltam, amikor a Simonffy utca elején egy nagy darab férfinek nejlonzacskóból számolta le az aznapi „bevételt”. Szinte mindenki azt gondolta, hogy hajléktalan, de a pletyka szerint nem volt az, a Rakovszky Dániel utcán lakott sokadmagával.

A halála olyan volt, mint az élete, elgázolták, majd cserbenhagyták.

Megérne egy szociálpszichológiai tanulmányt az az „emlékezéscunami”, ami ezekben az órákban ennek kapcsán megnyilvánul elsősorban a legnagyobb közösségi oldalon. Emlékére csütörtök este 6-kor a Sesztinánál gyertyagyújtás is lesz. Ha a lelke lát még minket valahonnan, vajon mit szól most, miközben bólogat?

Kapcsolódó cikkek:

Borítókép: egyre gyűlnek a mécsesek a bejárati nagykapu előtt, amely jelentős részben „bólogatós” Attila miatt kopott meg