vidékfejlesztés

2019.11.29. 10:46

Elkészült a Gyerekesély Iroda épülete Derecskén

Százmillió forint támogatásból valósult meg a Gyerekesély Iroda épület kialakítása, valamint a Közösségi Ház felújítása.

Befejeződött a Gyerekesély programok infrastrukturális hátterének biztosítása a Derecskei járásban című projekt – tudtuk meg a Derecske és Térsége Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. közleményéből.

Derecske Város Önkormányzata összességében százmillió forint támogatásból valósította meg a Gyerekesély Iroda épület kialakítását, valamint a Közösségi Ház felújítását, illetve az ehhez kapcsolódó eszközbeszerzést. A projekt megvalósítása tavaly februárban kezdődött.

A Gyerekesély Iroda épülete a Derecskei Szociális Család-és Gyermekjóléti Központ meglévő épületének átalakításával és az Arany János utca 1/A ingatlan összeépítésével jött létre. A pályázat keretében a beruházáshoz kapcsolódó eszközbeszerzés is megvalósult, amely egy Citroen Jumper kombi típusú, kilenc fős gépjárművel teljesedett ki.

A két épület együtt összesen nyolcvan fő befogadására alkalmas, amely a pályázati felhívás egyik kritériuma volt.

Ezek is érdekelhetik