behajtási ünnepség a hortobágyon

2019.10.26. 18:33

Áthajtották az állatokat a Kilenclyukú-hídon

Csodálatos időben, több ezer ember köszöntötte a hortobágyi pásztorokat az őszi elszámolás ünnepén.

Fotó: Kovács Péter

Fotó: Kovács Péter

– Valami csodálatos érzés az, amikor az ember a Hortobágyon ilyen fantasztikus tömeget lát. Ez azt jelzi nekünk, hogy a hagyományainkat tiszteljük. Mi több, a hortobágyi emberek, a hortobágyi pásztorok nem csak tisztelik a hagyományt, ők megélik mindennapjaikban is azt az életformát, amit több mint 300 éve őseiktől, generációkon át örököltek. Csodálatos dolog, hogy értékeinket ilyen fantasztikus módon át tudjuk menteni itt, az ország első világörökségi nemzeti parkban együtt lehetünk – köszöntötte Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke Hortobágyon, a Szent-Dömötör napi behajtásra érkezett a több ezres közönséget szombaton.

– Együtt lehetünk tanúi annak, milyen csodákra képesek a mi pásztoraink – folytatta. – A hortobágyi génmegőrző fantasztikus munkát végez. Ez a térség, ez a 80 ezer hektár volt Magyarországon, amely átmentette számunkra a magyar szürke marhát. Itt volt az utolsó gulya. A Hortobágy szélén, Egyeken volt az utolsó mangalica törzsállomány, amit sikerült megmenteni. Ma mindegyik komoly nemzeti értéket képvisel, és a jövő számára kellő alapot ad. Évszázadokon át lábon hajtották a magyar szürkemarhát Európa nagy piacaira az úgynevezett ökör úton. Hiszem, hogy ezt az utat fel tudjuk eleveníteni. Hiszem, hogy ezáltal még inkább ide hozzuk a turistákat, még többen ismerhetik meg a pusztát. Indítsuk el a szürke gulyát. Óriási érték az, amit itt a hortobágyi emberek, a pásztoremberek megőriztek. Legyünk rá büszkék!

Behajtás, darunap, vásár

Hagyományosan, október végén rendezi meg a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kft. a Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnepet. Torbik Ákostól, a Hortobágyi Nonprofit Kft. projekt és marketing osztályvezetőjétől tudtuk meg, hogy a gazdasági társaság a 2000-es évek elején elevenítette fel a pásztoroknak az őszi elszámoláshoz kapcsolódó hagyományát, ünnepét. Ez mindig Szent-Dömötör napjához kötődött. Az elmúlt években a génmegőrző a behajtási rendezvényét a Hortobágyi Nemzeti Park daruünnepével, valamint a Hortobágy falu önkormányzata kézművesvásárával együtt rendezi meg, ami így több ezer embert vonz a puszta falujába. Torbik Ákos elmondta azt is, hogy a mostani behajtás csupán jelképes, még jó az idő, és az állatok addig maradnak a legelőkön, ameddig ott megfelelő táplálékot találnak.

A Kilenclyukú-hídon 380 rackát hajtottak át a pásztorok, őket a puszta „királyai”, a csikósok ostorpattogtatással követték, majd a díszes fogatok, a hatökrös fogat és az országban egyedülálló négybivalyos fogat követte.

Nyugat-Európa élelmezésére

Az eseményt megnyitó beszédében Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke a többezres közönséget látva kijelentette, a Hortobágynak nemcsak múltja van, hanem jövője is lesz. Sok élmény várja az embereket a pusztában. Magyarságunk őstörténetéhez kapcsolódó szokásokat őriztük itt meg. A XII. századtól kezdve Magyarország már jelentős szerepet töltött be az európai országok élelmezésében. 600 éven át az országunk hortobágyi állattartásnak, állatkereskedésnek is köszönhette felemelkedését. Voltak évek, amikor 100 ezer marhát hajtottak a nürnbergi, müncheni vásárokra. De sok debreceni állattartó és kereskedő család is köszönhette boldogulását a Hortobágynak.

Kovács Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában