október 23.

2019.10.23. 18:10

Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak

’56 él! címmel tartottak ünnepi megemlékezést Hajdúnánáson a Kéky Lajos Művelődési ház színháztermében.

A műsorban Kiss Alexandra és Nagy Vivien énekeit és korabeli írásokból történő visszaemlékezéseit a Black Rose Projekt táncosai illusztrálták.

Az ünnepi műsort követően a Művelődési Ház melletti '56-os emlékműnél álltak fel a koszorúzók és az emlékező közösség, ahol Szólláth Tibor polgármester mondott ünnepi beszédet. Elsőként id. Hódos Antalt köszöntötte, aki a 63 éve történt forradalom hajdúnánási túlélőjeként vehetett át virágcsokrot a hősök emlékére.

Szólláth Tibor beszédében az akkori eseményeket a város szemszögéből idézte fel, s kiemelte, hogy ahol egyszer szárba szökkent a szabadság, azt már nem lehet elfojtani. A háborús veszteségek, az elhurcolások, a perek, a bebörtönzések, a kivégzettek, az országot elhagyók 30 éve végre érezhetik egykori hősies helytállásuk eredményét. A ma feladata a hősök tisztelete, hiszen „ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak”.

Az ünnepi megemlékezést a városi szervezetek, egyesületek, intézmények koszorúzása zárta.

Fekete Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában