folytatódnak a munkálatok

2019.09.27. 12:32

Egyre „zöldebb” a Vénkert

Jól haladnak a debreceni vénkerti közterületek felújításával a kivitelezők.

Fotó: Matey István

A Zöld Város Program keretében a munkának eddig nagyjából a több mint a felét végezték el a lakótelepen

- derült ki azon a pénteki bejáráson, amelyet Papp László, Debrecen polgármestere, Barcsa Lajos alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője és Kuhn András főkertész tartott a területen. Az első helyszín a Hortobágy utca és a Domokos Lajos utca közötti játszótér volt, ahol a polgármester elmondta: a program keretében a közösségi terekre, járdákra, koncentrálnak, egyebek mellett fákat, bokrokat ültetnek, füvesítenek, felújítják a játszótereket.

XXI. századi megoldásokkal

Barcsa Lajos alpolgármester arról beszélt ezután, hogy a Hortobágy utca és a Domokos Lajos utca közötti játszótéren az új kondipark kivitelezése a végéhez közeledik. A például focizásra, kézilabdázásra alkalmas kispálya burkolatát aszfaltról speciális gumira cserélik, mely nagyrészt már elkészült, még egy zöld réteg kerül rá.

Fotó: Matey István

Szintén ezen a területen lesz a kicsiknek és a nagyobbaknak való játszótér. Előbbin új játékokat is felállítanak. A pingpongasztal megmarad. A terület a malom felé eső részén magas virágágyásokat alakítottak ki, a füvesítés még hátravan. A burkolatok már megújultak, díszköveket raktak le. Az egyes részeket kerítésekkel fogják védeni.

Pótolják a kivágottakat

Az alpolgármester kifejtette: az előkészítési szakaszba, szakértői vélemények alapján csak olyan fákat vágtak ki, amelyeknél félő volt, hogy betegségük miatt kidőlnek. Minden kiszedett fát pótolni akarnak, sőt több kis fát ültetnek, mint ahányat kivágtak – ígérte Barcsa Lajos. Hozzátette: az új fák zömét késő ősszel fogják elültetni, mert akkor kedvezőbbek az időjárási körülmények erre.

A bejárás keretében ezután a Domokos Lajos utcai 10 emeletes ház belső oldalán, a Füredi út felé indultunk el. Séta közben arra lettünk figyelmesek, hogy a járda külső részébe vízelvezető folyókákat építettek be. Ezekről azt mondta Barcsa Lajos, hogy mivel az iskolák magasabban vannak, arról eddig mindig a házak elé folyt le a víz, a sár, melyet ezentúl a folyókákkal megfognak.

Farönkök helyett virágok

A Sinai Miklós utcai parkban is komoly munkák folynak. Eddig egyebek mellett kiszedték a domb oldalából az elkorhadt farönköket, helyükre cserjéket, virágokat ültettek. Megújították a tönkrement járdákat, összetöredezett lépcsőket. Az ottani játszótér felújítása néhány hét múlva ér véget.

Fotó: Matey István

A Sinai Miklós utca elejéhez érve az alpolgármester, képviselő hangsúlyozta, hogy a kívülről felújított szalagház előtti üzletsor nagy betontetőjét „zöldtetővé” alakítják, oda is növényeket fognak ültetni. Így nyáron elviselhetőbb lesz a környék klímája – magyarázta.

Vénkerti Közösségi Ház

A vénkerti bejárás a Borsos-villánál ért véget, ahol Barcsa Lajos elmondta: az épület felújításában tapasztalható némi elmaradás, fel kell gyorsítani a munkálatokat. – Az erkélyt vissza fogjuk építeni. A házat, amennyire csak lehetséges, az építéskori állapotára alakítjuk vissza – fogalmazott. Papp László, polgármester hozzátette: az Európa Kulturális Fővárosa pályázatban vállaltaknak megfelelően kulturális funkciót kap a villa, ez lesz a Vénkerti Közösségi Ház. Elsősorban az eddig a Vénkertből az Újkertbe átjáró civil szervezetek találhatnak ott otthonra.

– Hosszabb távon az összes aszfaltot szeretnénk a területről száműzni, a térkő időtállóbb, ha megsüllyed, csak ki kell egyengetni – mondta a polgármester.

Végül az is kiderült, hogy a Borsos József tér megszépítése is jól halad, ott is lesz például egy gumiburkolatú kispálya és kondipark.

A vénkerti beruházások a szerződés szerint január közepére fejeződnek be, de egyes elemeit már korábban át akarják adni.

Közösségi kert is lesz

A Sinai Miklós utcai park a Füredi út és Böszörményi út felé eső sarki részén hosszú farönkökből 13 darab, magas ágyást készítettek. Az ezekbe kerülő földön lehet majd közösségi biokerteket kialakítani, mely lehetőséget a vénkertieknek szeretné a város biztosítani – ismertette kérdésünkre Barcsa Lajos. (Egy ágyást kettéosztanak, így összesen 26-an kertészkedhetnek.) Elmondta: a területet körbe fogják keríteni, a felállított faház szerszámtároló lesz. A működtetéshez az agráregyetemen sikeresen működő közösségi kert szolgál mintául. A kertészkedés tavasszal kezdődhet. Az ingyen megkapható földbe szinte bármit, például paradicsomot, paprikát, virágokat lehet majd ültetni, de aki azt nem gondozza, attól elveszik, és másnak adják oda.

„Bízom benne, hogy a kezdeményezés sikeressé válik, és más városrészek számára is mintaként fog szolgálni”

- osztotta meg reményét Barcsa Lajos.

OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában