sokan kérték a zöldterület növelését

2019.08.26. 07:14

Zöldebb lesz a Csokonai előtti tér

Ezúttal is számos érdekes képviselői kérdéssel és polgármesteri válasszal zárult az önkormányzat közgyűlése.

Fotó: Miskolczi János

Az önkormányzati képviselőséget lassan maga mögött hagyó Ágoston Tibor egyebek mellett arról érdeklődött, hogy áll az Epreskerti Általános Iskola területére régóta tervezett tornaterem megépítése. Aztán arról beszélt, hogy szintén elmaradás tapasztalható az első világháborúban harcoló magyar királyi debreceni 3. honvéd gyalogezred szobrának felállításában. – Az Úz-völgyi események aktuálissá tennék a honvédszobor kihelyezését köztérre – jelentette ki. Felszólalásának a végén Ágoston Tibor azt kérte, hogy a Debreceni Tekeszövetség tagjai a város iskoláiban heti egy-két órában taníthassák a gyerekeket tekézni.

A szobor kész, a tér még nem

Papp László polgármester a válaszának elején a 3. honvéd gyalogezred szobrával kapcsolatban azt mondta, hogy van szándék ezen műalkotás elhelyezésére.

Aztán arról ejtett néhány szót, hogy a Dósa nádor térre tervezett Szent István-szobor elkészült, de a terület átépítéséhez még hozzá sem tudtak kezdeni, mert eredménytelenek voltak a munkák elvégzésére kiírt közbeszerzési eljárások. – Amennyiben a jelenleg futó közbeszerzést a jövő hónapban le tudjuk zárni, tavaszra a tér megújulhat. Így a Szent István-szobrot jövő augusztus 20-án felavathatjuk – tette hozzá.

Kövek a tornacsarnokért

Az epreskerti tornacsarnokkal kapcsolatban a polgármester kiemelte, hogy a kosárlabda-szövetségtől júniusban megkapták a társasági adó (TAO) ilyen célú felhasználására vonatkozó jóváhagyó határozatot. Az épület tervei készen vannak. Az év hátralévő részében társaságiadó-támogatásból több száz millió forintot kell összegyűjteni erre, melyhez a város a jövő évi költségvetésében önerőt tesz majd hozzá. A teljes költség 1 milliárd forint körül lesz – ismertette Papp László. – A TAO-forrás összeszedéséért igyekszünk majd minden követ megmozgatni. Már most elkezdtük a nagyvállalatokkal az erről szóló tárgyalásokat – magyarázta a város első embere.

Több zöld a Csokonainál

A teke oktatására vonatkozó javaslatra úgy reagált Papp László, hogy a gyerekek alig ismerik a sportágat, nem nagy az érdeklődés körükben iránta. Úgy vélte, hogy a teke iskolákba vitele helyett inkább a kicsiket kellene az Oláh Gábor utcai, frissen felújított tekecsarnokba eljuttatni, és ott megismertetni velük ezt a sportot.

Madarasi István képviselő végül arról számolt be: komoly vita bontakozott ki a városban arról, hogy milyen legyen a felújítás után a Csokonai Színház előtti tér. Papp László szerint akárcsak a Dósa nádor tér esetében, oda is nehéz olyan kivitelezőt találni, aki jó minőségben el tudja végezni a munkát. A parkkal kapcsolatban úgy fogalmazott, egyetért azokkal, akik a zöldterület növelését kérik, ezt fogja kérni a tervezőktől.

OCs

Borítókép: A korábbi tervek szerint nemcsak kevesebb zöld maradna, hanem a kis kőkerítés is eltűnne

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában