2019.07.30. 21:29
Új járdákat alakítanak ki a csapások helyén
Sétányok épülnek, játszóterek újulnak meg a Libakertben és a szomszédos Vénkertben.
Fotó: Orosz Csaba
Járdákat alakítanak ki ezekben a napokban Debrecenben a Libakertben, a Dózsa György utca, a Honvéd utca és a Viola utca által határolt tömb belsejében. Dr. Papp Csaba, a környék önkormányzati képviselője elmondta: a magas házak között szürke és fekete színű díszkövekkel most olyan területeket burkolnak le, ahol eddig csak az ott lakók által kijárt földutak, ösvények voltak.
Parkolók a pingpong helyén
A dr. Papp Csaba képviselői keretéből finanszírozott járdaépítéseket hamarosan befejezik.
Szintén a beruházás részeként a Viola utcai élelmiszerbolt mögött lebontják a régi, tönkrement pingpongasztalokat, helyükön a környéken élők kérésére új, maximum 16 autó fogadására alkalmas parkolóhelyeket hoznak létre.
Új és megújuló játszóterek
Dr. Papp Csaba hangsúlyozta, hogy a 237 millió forintos keretösszegű Zöld Város projekt részeként, önkormányzati beruházásban a környéken új játszóterek is épültek, régiek pedig megújulnak mostanában.
Új játszóhelyet kaptak a gyerekek az Űrhajósok terén, illetve a Füredi út és a Dózsa György utca sarki belső területen.
Az Arany János téren korszerűsítették a sportpályát és új kondipark létesült. Az ottani régi játszóteret is felújítják, sőt még egy új játék is lesz.

Megszépülő Delikát
Az Ibolya utca és a Honvéd utca közé eső, úgynevezett Delikát-játszóteret kicsit arrébb helyezik, bővítik, modernizálják. (A környékére néhány hete fűmagot vetettek, amelyet színes szalagokkal kerítettek el.) A házak közötti átjárókat ott is leburkolják – ismertette lapunkkal dr. Papp Csaba, a környék önkormányzati képviselője.
OCs