Helyi közélet

2019.04.07. 08:48

A hangszer szerelmese

Debrecen - Korábbi diákjaival együtt adott gitárkoncertet a volt debreceni híradós.

Debrecen - Korábbi diákjaival együtt adott gitárkoncertet a volt debreceni híradós.

Most nem a TV2 híradósaként, hanem egykori tanárként és a komolyzene rajongójaként volt jelen a hajdúnánási Vitányi Judit a Klasszikus Gitárzenekarok Debreceni Fesztiválján, az egyetem zeneművészeti kara gitárzenekarának hangversenyén, péntek este. Judit a cívisvárosban 2007-ben végzett gitártanárként, majd az egyetem után a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskolában adta tovább hangszertudását. Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával elárulta, édesanyjának köszönheti, hogy gitározik, mivel először zongorázni szeretett volna. – Azzal győzött meg, hogy azt mindenhová magammal tudom vinni, így a nővéremmel együtt kezdtem el gitározni – idézte fel akkor Judit.

Köszönet

A közösségi médiában is megható sorokat írt a péntek esti szerepléséhez. „Más jellegű munka mellett nem könnyű felkészülni egy ilyen koncertre, mint amilyen a ma esti hangverseny volt. De ilyenkor elfelejtesz mindent, ami nehézséget jelentett az utóbbi hetekben, és élvezed azt a másfél órát. Jó találkozni és megölelni azokat az embereket, akik között felnőttél, vagy akik megkérdezik, hogy tegezhetnek-e, mert nekik eddig »Tanárnő« voltál. Köszönöm ezt a pár napot, feltöltöttetek, mintha sose mentem volna el…” – írja a TV2 híradósa Instagramra kiposztolt fotója mellé.

Judit sosem szakadt el igazán a komolyzenétől, míg korábbi debreceni híradósként sem. Állandó műsorvezetője volt a Kodály Filharmónia Debrecen bérletsorozat hangversenyeinek, emellett még díjkiosztó gálák, megyei bálok, rendezvények lebonyolításában segédkezett mint a program műsorvezetője.

ND

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában