Helyi közélet

2019.03.06. 20:33

Rövid, rugalmas képzések segítik a felzárkózást

Debrecen - A kis- és középvállalkozói szektor nagyon fontos a város fejlődése szempontjából.

Debrecen - A kis- és középvállalkozói szektor nagyon fontos a város fejlődése szempontjából.

– A kkv-k 71 százalékát adják a foglalkoztatásnak hazánkban, viszont nagy a különbség a kkv-k és a nagyvállalatok között: előbbiek bár a hozzáadott érték 47 százalékát adják, az exportbevételnek csak a 20 százalékát; a termelékenységben el van maradva a szektor – fogalmazott dr. Barcsa Lajos, Debrecen gazdaságfejlesztéséért felelős alpolgármestere a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) és a Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért szervezet közös sajtótájékoztatóján, amit a kis- és középvállalkozásokat érintő ingyenes képzési lehetőségekről tartottak.

– Ellentmondásos helyzet alakult ki a kkv-k életében, ugyanis minél kisebb egy vállalkozás, annál több tudásra van szüksége, holott méretéből adódóan kisebb a lehetősége azt megszerezni – fogalmazott dr. Skultéti Éva, a HBKIK főtitkára.

– Sokan lemaradnak, hiszen a vállalkozás adta feladatok mellett olykor elmarad a tudásban való gyarapodás. Sok erőfeszítése volt a kamarának korábban is arra vonatkozóan, hogyan lehet megmozdítani a vállalkozókat; sok tréninget és programot szerveztünk az elmúlt tíz évben – folytatta a főtitkár.

Fotó: Matey István

Mint Várkonyi Zoltán, a projektet megvalósító Nyitok hálózat szakmai tanácsadó testületének tagja kiemelte, a program célja komplex és innovatív felnőttképzési modell megvalósítása, alapkompetencia-fejlesztés. Olyan vállalkozókat és magánszemélyeket várnak a 20 órás képzésekre (15 témakörben), akik észlelték, hogy a kulcskompetenciák hiánya visszafogja a vállalkozásukat; a digitális írástudás, az anyanyelvi és idegen nyelvi kommunikáció fejlesztése nélkülözhetetlen.

BB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában