Helyi közélet

2019.02.16. 09:33

A lemez két oldala újra a színpadra kerül

Debrecen - Az előadás néhány jelenete teljes sötétségben zajlik majd.

Debrecen - Az előadás néhány jelenete teljes sötétségben zajlik majd.

A Debreceni Kőr Dáma Egyesület a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesületével közösen egy láthatatlan színházi előadást szervez Janikovszky Éva A lemez két oldala című műve alapján február 22-én a Vojtina Bábszínházban. A régi korok sajátságos hang- és rádiójátékaira emlékeztető esten a nézők teljes sötétségben hallgatják végig a két színésznő által előadott szöveget, s a képzeletük segítségével jelenítik meg a fejükben, szívükben az egyes figurákat, karaktereket. Különleges együttműködés, közös élmény ez színész és hallgató között, hiszen annyi mindent a fantáziára bíz.

Mindennapos emberi játszmáink

A könyvet Tollár Mónika színházrendező 2013-ban, az írónő halálának 10. évfordulója alkalmából írta át színpadra és rendezte meg. A Katona József Színházban volt az ősbemutató április 23-án, az írónő születésnapján Fullajtár Andreával és Horváth Lilivel. Az estet Janikovszky János és Balassa Anna, Janikovszky Éva egykori kollégája és felnőtteknek szóló könyveinek szerkesztője nyitotta meg. A zsúfolásig megtelt nézőtér hatalmas örömmel fogadta az ősbemutatót. Általa a mindennapos emberi játszmáinkra láthatunk rá szórakoztató, humoros formában – afféle nevetőizom-tréningként. Az előadás magával ragadó stílusban szólítja meg a fanyar humor szerelmeseit, remek szórakozást nyújtva.

A 2013-as ősbemutatót 2015-ben követte az előadás férfiverziójának premierje Nagy Viktorral és Nagy Sándorral. Az előadás eddig csaknem ötven alkalommal került műsorra 2013 óta Budapesten, vidéken és külföldön. A premiert követő években Kovács Patrícia, Pikali Gerda, Kovács Vanda, Szalontay Tünde és Láng Annamária, valamint Elek Ferenc, Scherer Péter, Janklovics Péter, Ötvös András és Bánki Gergő csatlakozott a szereplőgárdához.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában