Helyi közélet

2017.12.12. 07:41

TOP 100: megvannak a megye gazdaságának legjobbjai!

Debrecen - Bemutattuk a friss TOP 100 magazint, és gazdára talált a TOP 100 Gazdasági díj.

Debrecen - Bemutattuk a friss TOP 100 magazint, és gazdára talált a TOP 100 Gazdasági díj.

  • Melyik cégnek volt a legnagyobb, adózás előtti bevétele? Ki foglalkoztat legtöbb dolgozót? Mely cégek az új tagjai a hajdú-bihari gazdasági elitnek? És persze: ki javított legtöbbet a gazdasági pozícióján a százas ranglistán? – egyebek mellett ezek is kiderültek a Napló legfrissebb TOP 100 Gazdasági Magazinjából, amelyet hétfőn mutattunk be Debrecenben, a hagyományoknak megfelelően megtartott TOP 100 rendezvényen.
  • A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nagytermében lezajlott ünnepségen Hajdú-Bihar gazdasági életének szereplői vehették először kézbe a Hajdú-bihari Napló TOP 100 kiadványát, amely megyénk gazdaságának többoldalú elemzését tartalmazza a 2016. évre vonatkozóan. A gazdasági összegzést immár a tizennyolcadik alkalommal adtuk ki.
  • Papp László, Debrecen polgármestere köszöntőjében egyfajta gazdasági felelősségvállalásra hívta fel a rendezvény résztvevőinek figyelmét, továbbá arra, hogy keressék a partnerséget a kis- és középvállalkozások körében.
  • Miklóssy Ferenc megyei iparkamarai elnök mások mellett a humántőkében a következő években végbemenő óriási változásokra hívta fel a hallgatóság figyelmét. Aki ehhez nem tud felzárkózni, nem lesz versenyképes a piacon – tette hozzá.
  • Nagyon fontos Debrecen számára, hogy ne csak saját maga lehetőségeiben és a jelenben gondolkodjon, hanem történelmi léptékben, kicsit visszatekintve is. Debrecen soha nem fért meg a saját közigazgatási határai között. Mindig picit továbbgondolta lehetőségeit, és egyáltalán nem közömbös számunkra, hogy a megye vállalkozásai, beleértve persze Debrecen gazdasági szereplőit is, hogyan élik meg az adott gazdasági évet, és milyen perspektívával tekintenek a jövőbe”

    – e gondolatokat Papp László, Debrecen polgármestere mondta a Hajdú-bihari Napló, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közös rendezvényén, a TOP 100 Gazdasági Magazin bemutatásán, amely hétfőn délután zajlott az iparkamara székházában.

    A város expanzióban van gyakorlatilag minden tekintetben – folytatta a polgármester, hozzátéve, hogy Debrecen ma az ország egyik legdinamikusabban növekvő városa minden értelemben. 2014 és 2017 között a pályázati forrásokkal összesen körülbelül 200 milliárd forintnyi tőke áramlott a debreceni gazdaságba, és több mint 4 ezer új munkahely jött létre. Ennek pedig kihatással kell lennie a megye, illetve a régió gazdaságára is.

    Papp László polgármester | Fotó: Molnár Péter

    – Fontosnak tartom, hogy a nemzetközi szinten jegyzet gazdasági és vállalati teljesítmények ne szakadjanak el a kis- és középvállalatok (KKV) világától. A régióban is találjanak egymásra a két terület képviselői. A KKV-k egy hatékony beszállítói program segítségével tudjanak bekapcsolódni a nagyvállalatok működéséhez. Fontosnak tartom, hogy a megyeszékhely, az egyetem és a kamara találja meg azokat a támogatási lehetőségeket is, amelyekkel a KKV-szektort fölkészítjük a következő években várható gazdasági bővülésre. Az ugyanis jól látható, hogy akár az innovációt, akár a vállalatirányítást nézzük, nem biztos, hogy a KKV-k minden tekintetben fölkészültek a feladatokra. Azt viszont állítom, hogy óriási lehetőséget szalasztunk el, ha a nagyvállalati szektor működésébe nem tudjuk bekapcsolni a kis- és középvállalatokat – hangsúlyozta a polgármester, majd egyfajta gazdasági felelősségvállalásra hívta fel a figyelmet. – A nemzetközi tekintetben sikeres nagyvállalatoknak, bizonyos értelemben, ugyanúgy, ahogyan azt Debrecen teszi a megye, a régió vonatkozásában, fontos, hogy ne csak a saját szintükben gondolkodjanak, hanem keressék a partnerséget KKV szektorokban is.

    Fejlődés előtt állunk

    – Bízom benne, hogy a 2017-es évről is hasonlóan tudunk majd beszámolni, mint a 2016-osról, hiszen Európában konjunktúra van, és ezt most a magyar gazdaság is kihasználja. Az már most biztosnak látszik, hogy 4–4,5 százalékos gazdasági növekedés lesz. Bízunk benne, hogy ez a tendencia tovább folytatódik – fogalmazott előadásában Miklóssy Ferenc, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke, aki beszélt a kamara terveiről is. Bíznak benne, hogy a jövő évi választás után a kormány hamar elfogadja a kamara javaslatát, miszerint fontos lenne egy legalább 10–12 éves gazdaságnövekedési terv. Kezdeményezték továbbá, hogy a munkaerő, a humántőke garantálására a következő öt évben képzéssel, ösztönzéssel az inaktív szférából és a közigazgatásból legalább 150 ezer személyt csoportosítsanak át a versenyszférába.

    A Napló TOP 100 Magazint érdeklődéssel forgatták a vendégek | Fotó: Molnár Péter

    Miklóssy Ferenc gratulált Debrecen vezetőségének a nagy mennyiségű tőke városba áramoltatásához, majd felhívta a figyelmet, hogy a feladatok neheze még csak most következik. – Nem az a célunk, hogy ezek a vállalkozások csak itt legyenek, és helyben állítsanak elő exportképes terméket és foglalkoztassanak, hanem ennek ki kell használni a multiplikáló hatását. Nemcsak a beszállításban, hanem a szolgáltatásokban, például az idegenforgalomban, nagyon sok lehetőség van, és ennek jó kihasználása a nagy feladat. Ebben a kamarának, a vállalkozóknak sokat kell tenni a jövőben. A kamarai vezető hangsúlyozta: az előkészítés szakaszában van a kelet-magyarországi kamarai szövetség. Segítségével szeretnék elérni, hogy Kelet-Magyarország előrébb mozduljon a 273 európai uniós térség listáján, ahol most az utolsó tízben van.

    Debrecennek nyilván húzó hatása van, ám ez a régiót nem kompenzálja. Itt kell növelnünk a termelő- és jövedelemtermelő képességet. Elfogadhatatlan, hogy innen a munkaerőt elvigyék, hiszen nekünk az a célunk, hogy mindenki itt, a fejlett régiókéhoz hasonló feltételek között tudjon dolgozni, élni.”

    A következő időszakban a magyar gazdaság előtt a legnagyobb próbatétel a meglévő munkaerő hatékony foglalkoztatása. Beláthatatlan innováció és műszaki fejlődés előtt vagyunk. A humántőkében is óriási változások következnek majd, hiszen a mai fiatal generációk egészen máshogy viszonyulnak a munkahelyhez. Sokkal nagyobb az igényük, mobilabbak, innovatívabbak. Azt a környezetet keresik, ahol ezt megtalálják. És aki ehhez nem tud felzárkózni, annak nem lesz versenyképes a vállalkozása.

    HBN–KZS


    A TOP 100 díjazottjai

    Szabó Miklós és Szabó Ákos, a Tranzit-csoport tulajdonosai a TOP 100 gazdasági díj 2017. évi kitüntetettjei az üzleti életben elért sikerek és a társadalomban vállalt szerepük miatt.

    A Kite Zrt. 2016-ban a legmagasabb nettó árbevételt érte el. Az ezért járó oklevelet Guba Sándor elnök vette át. A vállalkozás a mezőgazdaság területén az elmúlt 45 év alatt komplex rendszert hozott létre, a szektor legnagyobb szolgáltató és fejlesztő integrátora.

    Az NI Hungary Kft. 2016-ban a legnagyobb adózás előtti eredményt érte el, és a legmagasabb exportárbevételt produkálta. Az elektronikai eszközök gyártására koncentráló kft. megalakulása után növekedik, és mára már több mint 1000 kollégát foglalkoztat 13 különböző területen. Ábrahám László ügyvezető vette át az oklevelet.

    A TEVA Zrt. 2016-ban a legnagyobb hozzáadott értéket mutatta fel, és a legnagyobb foglalkoztatónak bizonyult. A debreceni gyógyszeripar sikerének egyik fő letéteményese: a magyar betegek mellett a világ több mint 70 országába szállítanak gyógyszeripari termékeket. Luca Astarita vezérigazgató fogadta a méltatásokat.

    A KITE, az NI, a TEVA, a Veolia és a Tranzitker első emberei (balról jobbra) | Fotó: Molnár Péter

    A Tiszántúli Hőtermelő Kft. 2016-ban a legnagyobb arányú foglalkoztatás-bővítést hajtotta végre, és a legtöbb pozíciót javította a legjobban teljesítők mezőnyében – áll a méltatásában.

    A Tiszántúli Hőtermelő Kft. 2016. december 31-én beolvadt a Veolia Energia Magyarország Zrt. -be.

    Vollár Attila Közép-magyarországi regionális igazgató, a Tiszántúli Hőtermelő Kft. korábbi ügyvezetője vette át a díjat.

    A cégcsoport energetikai szolgáltatások üzletága hőtermelő- és elosztó rendszerek üzemeltetését végzi önkormányzatok, költségvetési szervek és a magánszektor számára, tevékenységi körébe tartozik ezen felül a teljes körű létesítmény-üzemeltetés és az ipari erőforrás-kihelyezés is.


    A zsűri indoklása a Napló TOP 100 Gazdasági díj átadásakor

    A Napló Top 100 Gazdasági díját ezúttal Szabó Miklós a TRANZIT-KER Zrt. cégvezetője és Szabó Ákos, a TRANZIT-KER Zrt. vezérigazgatója kapta.

    Az elismerést nem csupán egyetlen évi tevékenységéért ítéli oda a szakmai grémium. Számít, hogy mit és hogyan tett az elmúlt években, az üzleti életben, a szűkebb környezetében a munkatársaiért, tágabb környezetében a társadalomért. A 2016-os év Napló TOP 100 Gazdasági díjasai az elmúlt 27 évben dinamikus gazdasági növekedéssel, stabil üzleti háttérrel, jól átgondolt stratégiával, emberséggel és példamutatással tették a dolgukat. A kis családi vállalkozásból mára 40 milliárd forintos árbevételű cég lett, miközben a vállalkozás megőrizte családi jellegét, megmutatva, hogy egy kis magyar vállalkozásból is lehet majdan nagy múltú családi cég. Az apát a fiú követte a vezetői székben, s vitte tovább a nagyapa által megfogalmazott emberi értékeket: a tanulás és a kemény munka fontosságát. A vállalkozás az elmúlt évtizedekben tisztességgel gyarapodott, s nem csupán az eszközökben, az állományban, a telephelyek számának növekedésében mérhető az eredmény, hanem abban is, hogy egyre több embernek teremtettek munkalehetőséget, családjuknak megélhetést a Dunától keletre fekvő megyékben. Apa és fia, a cég első számú vezetőiként jól átgondolt stratégiával vágnak bele újabb fejlesztésekbe, törekedve arra, hogy vállalkozásukat önerőből építsék tovább, megőrizve annak anyagi stabilitását, kiszámíthatóságát.


    Nagykorú lett a TOP 100

    Az első TOP 100 kiadvánnyal, a 18 évvel ezelőtt megjelent, nyolcoldalas Napló melléklettel a kezében szólt a vendégekhez Fodor István, az Inform Média Lapkiadó Kft. ügyvezetője. Az egykori, és a jelenlegi, az immár 18. évében járó kiadvány méltón jelképezte a TOP 100 kiadványban végbement fejlődést. A Napló feladata akkor is, és ma is az volt, hogy az olvasókat pontosan és hitelesen tájékoztassa megyénk gazdasági életének kulcsszereplőiről.


    [related-post post_id="3707467"]

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában