Helyi közélet

2017.10.10. 15:31

Nem „mostohák” a debreceni erdők

Debrecen - Összesen 16 milliárd forint értékű fejlesztés várható a közeljövőben a debreceni Nagyerdőben.

Debrecen - Összesen 16 milliárd forint értékű fejlesztés várható a közeljövőben a debreceni Nagyerdőben.

A debreceni Nagyerdő meghatározó fontosságú a megyeszékhely minden lakója számára. A város tüdeje, a kikapcsolódás, a pihenés, a sportolás helyszíne."

Ezt a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója jelentette ki a Kaán Károly születésének 150. évfordulója és az első hazai természetvédelmi terület, a Debreceni Nagyerdő védetté nyilvánításának 78. évfordulója alkalmából kedden rendezett ünnepségen. Szalacsi Árpád elmondta: 1939. október 10-e jelentős dátum volt a debreceni Nagyerdő életében. A Magyar Természetvédelmi Törzskönyvbe első tételeként jegyezték be akkor a debreceni Nagyerdő egy 31 hektáros, valamint 5 kisebb területrészét, amivel ezek védetté váltak.

Nem „mostoha gyerek”

Szalacsi Árpád hangsúlyozta: az erdészek feladata az erdő működésének megértése mellett elfogadni azok jótéteményeit. A cél az erdővagyon növelése, azok állapotának javítása. A szakember arról is beszélt, hogy a Szabolcs-Szatmár-Beregben és Hajdú-Biharban is gazdálkodó Nyírerdő Zrt. kiemelten foglalkozik a Debrecen környéki pihenőhelyekkel.

Fotó: Molnár Péter

– A turisztikai célpontok megújításán túl, a közeli Halápon például turistaházat alakítottunk ki, a megyeszékhelyen pedig közreműködtünk egy játszótér bővítésén – ismertette a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója.

Értékőrzés és fejlesztés

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere arról beszélt az ünnepségen, hogy a debreceni Nagyerdő a város történelmi hagyományainak része. 1405-ben Zsigmond király adományozta Debrecennek. Arra emlékeztetett, hogy az 1867 és 1940 között élt Kaán Károly erdőmérnök újjászervezte az erdőgazdálkodást, fontos szerepet játszott az Alföld fásításában és abban is, hogy a debreceni Nagyerdőt védett területté nyilvánítsák. – A város polgárai azóta is megfelelően gondozzák ezt az örökséget. A fejlődés azonban nem állhat meg – mondta Barcsa Lajos.

Kiemelte: az önkormányzat az Új Főnix Terv keretében további komoly beruházásokat tervez a Nagyerdőben. Így például – 2,5 milliárdból – Pallagon építik fel az új nemzetközi iskolát. A Nagyerdei Strand újjáépítésére 3,5 milliárdot költenek, az állatkert és a vidámpark fejlesztésére pedig 8 milliárd jut.

Az ünnepség végén a Kartács utcai erdészet udvarán felavatták a Vass Tamás nyugalmazott erdőmérnök által készített emlékoszlopot.

HBN-OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában