Helyi közélet

2017.10.05. 08:07

Vitajó cipó 12-13 ezer családnak

Debrecen - Az okosélelmiszereknek mindenekelőtt finomnak és teljes gasztronómiai értékűnek kell lenni. Interjú Szakács Tamással, a Hajdúsági Sütödék-csoport vezérigazgatójával.

Debrecen - Az okosélelmiszereknek mindenekelőtt finomnak és teljes gasztronómiai értékűnek kell lenni. Interjú Szakács Tamással, a Hajdúsági Sütödék-csoport vezérigazgatójával.

Tizenhét évnyi kutatómunka után idén tavasszal jelentette be a Hajdúsági Sütödék-csoport vezérigazgatója, hogy megkezdik az általuk kifejlesztett négy innovatív brandcsalád közül a Vitajó cipók forgalmazását. Miközben ezekkel az úgynevezett „okosélelmiszerekkel” mind több üzlet polcain találkozhatnak a vásárlók, a gyártó „Tízezrek az okosélemiszerekkel” címmel nagyszabású társadalmasítási akcióba fogott. December végéig Hajdú-Biharban és az ország néhány településén 12-13 ezer család ismerkedhet meg ingyen a Vitajó cipókkal.

A Hajdúsági Sütödék-csoport (mely az első pillanattól kezdve innovátorként határozta meg magát ebben a folyamatban) a piacokat meg kívánja osztani más sütőipari cégekkel is, amelyek vállalják a szigorú gyártási, piacra helyezési és brandépítési feltételeiket. Szakács Tamás vezérigazgató a kezdeti tapasztalataik alapján meggyőződéssel állítja, hogy néhány év alatt sokmilliárdos piaca alakulhat ki az okosélelmiszereknek – csak Magyarországon.

Az elmúlt félévben mennyire voltak vevők a forgalmazók, illetve a fogyasztók ezekre az úgynevezett „okosélelmiszerekre”?

Szakács Tamás: Meglepően jól fogadták a piacok az újdonságokat. Ez is azt az alapelvünket támasztja alá, hogy az okosélelmiszereknek mindenekelőtt finomaknak és teljes gasztronómiai értékűeknek kell lenniük ahhoz, hogy az általuk közvetített kedvező élettani hatásokat befogadják az emberek. A Vitajó cipókat ma már sokan ismerik és kedvelik. Nagyon kevés kritikát kaptunk, és ez mindig jó hír annak, aki gyökeresen új koncepcióval vezet be termékeket a piacokra.

A bevezetés időszakában az az elsődleges cél, hogy megismertessék az új termékcsalád tagjait. Ennek érdekében nyáron útjára indították a „Tízezrek az okosélelmiszerekkel” elnevezésű társadalmasítási programot, melynek keretében elsőként helyi nagyvállalatok, intézmények, iskolák dolgozói kóstolhatták meg ingyen a Vitajó cipókat. Mit mutatnak az eddigi tapasztalatok, és hogyan tovább?

Szakács Tamás: Egy ilyen merőben új termék innovációs megközelítésnél, mint amit az okosélelmiszerek (Smart Food) jelentenek, különösen figyelni kell a sablonok elkerülésére és arra a tanulási, érzelmi folyamatra, amin át kell esniük az embereknek ahhoz, hogy értő fogyasztóvá váljanak. A „Tízezrek az okosélelmiszerekkel” program részemről elsősorban érzelmi kérdés és csak másodsorban marketing. A vezérelv az, hogy azokon a helyeken, településeken, amelyekhez életem fontos állomásai köthetők, kiemelten értesülhessenek az emberek új élelmiszereinkről, hatásaikról, kipróbálhassák azokat.

Erdei Tamara jól megéhezett, mire hazaért az oviból | Fotó: Kovács Péter

December végéig Hajdú-Bihar megyében és az ország néhány településén 12-13 ezer család ismerkedhet meg ingyenesen az első okosélelmiszerekkel, a Vitajó cipókkal. Természetesen közben a hagyományos kereskedelmi munka is zajlik. Napjainkban több, mint 300 településen csaknem 1200 üzletben érhetők el a Vitajó cipók, közöttük két országos kihatású multinacionális hálózat boltjaiban is. Szisztematikusan dolgozunk azon, hogy a jövő év végéig minden magyar ember számára elérhetővé váljanak a termékek. Eddig kereskedelmi partnereinkkel kiváló az együttműködés, egyengetik termékeink útját.

Nyílt titok, hogy amit önök kutatás-fejlesztés címszó alatt hosszú évek óta csinálnak, az valahol az élelmiszeripar és a gyógyszeripar szűk mezsgyéjén helyezkedik el. Kaptak emiatt támadásokat más piaci szereplőktől az elmúlt hónapokban?

Szakács Tamás: Nincs közünk a gyógyszeriparhoz. Mi nem gyógyítunk, hanem speciális összetevőiknek köszönhetően olyan élettani előnyöket kínálunk az okos élelmiszereinkkel, amelyek az egészséget támogatják, vagy betegségek kialakulásának a kockázatát csökkentik. Sokkal több embernek van erre szüksége, mint ahányan betegek. Ami a kutatásban és a gyártásban érintett cégeink profilját illeti: a jövőben élelmiszer- és egészségipari vállalatokként kívánjuk őket definiálni. Támadások egyelőre nem értek bennünket, de ez méltatlan is lenne az okos élelmiszer koncepcióval szemben. Ugyanis alapvető etikai elvünk, hogy nem hazudhatunk a fogyasztóknak. Amit termékeinkkel, azok összetevőivel kapcsolatban állítunk, az a legszigorúbb európai uniós normáknak is megfelel.

Néhány év alatt csak belföldön évi több milliárd forint forgalmú piacot építhetnek ki az okos­élelmiszereknek, elsősorban a sütő- és az édesipar területén. Ez egyedül aligha fog menni...

Szakács Tamás: Az elmúlt néhány hónap piaci tapasztalatai alapján még bátrabban állíthatom: néhány év alatt sok milliárd forintos piaca alakulhat ki az okos élelmiszereknek – csak Magyarországon! Nyilván ennek elérése rengeteg munkával jár, de 17 év kutatással a hátam mögött, én erre tettem fel az életem. Egyszerűen, alapvető élelmiszerekkel, szinte észrevétlenül, nagyon költséghatékonyan akarjuk segíteni az emberek életét, támogatni az egészségüket. Kutatásaink megkezdésének első pillanatától kezdve innovátorként határoztuk meg szerepünket ebben a folyamatban. Ez azt jelenti, hogy a piacokat meg kívánjuk osztani más sütőipari cégekkel is, akik vállalják szigorú gyártási, piacra helyezési, brandépítési feltételeinket.

Olyan speciális ­termelői-piaci franchise kialakítását valósítjuk meg, ami lehetővé teszi más cégeknek is, hogy egészséget támogató egyedi termékkörrel jelenjenek meg – nagyon jelentős tudást, munkát és sok pénzt igénylő kutatási tevékenység megspórolásával.”

Ezeknek az üzleti koalícióknak a mi tudásunk, tapasztalatunk és ambícióink adják majd a hátteret.

Ugyan a Vitajó cipókkal (világos, magvas és barna) kezdődött a piaci bevezetés, de a termékeik választéka ennél sokkal szélesebb lesz. Mikor találkozhatnak a vásárlók a polcokon például hasonlóan jótékony hatású péksüteményekkel vagy kekszekkel?

Szakács Tamás: Először a Vitajó cipókat kell jól elhelyeznünk a piacokon, ők a zászlóshajók. Ugyanakkor a közeljövőben más kenyér formátumok és szendvicsalapok is megjelennek. Lehet, hogy egy-kettő már idén. Tárgyalunk a közétkeztetési piac szereplőivel is. Nyilvánvalóan fontos lenne, ha az általuk ellátott gyermekek, felnőttek, idősek százezrei is részesülhetnének az új termékeink által kínált előnyökből.

Az első pillanattól felvállalták, hogy nem pusztán okosélelmiszereket akarnak letenni a fogyasztó asztalára, hanem egyfajta tudatformálásra is törekszenek. A visszajelzésekből érzékelhető-e már, hogy mennyire ment át ez az üzenet az emberek fejébe?

Szakács Tamás: Az okosélelmiszerek élettani hatásainak, jelentőségüknek a megértése értelemszerűen hosszú ­folyamat lesz. Ráadásul ez mindig egy kicsit újra is kezdődik majd, ahogyan újabb és újabb élettani területeken előnyt nyújtó termékek kerülnek a piacra. A szívér-rendszeri megbetegedések kialakulásának a kockázatát csökkentő kenyerünk terveink szerint jövőre kerül a boltokba. Nyilvánvalóan mást kell kommunikálnunk annak a legalább 3 millió embernek, akiknek szükségük lehet erre a termékre, mint például a Vitajó brandcsaláddal megcélzott több mint 6 millió potenciális fogyasztónak, vagy azoknak, akiknek emésztési diszkomfortjaikkal összefüggésben kínálunk majd új, élelmiszer- és egészség-ipari megoldásokat.


[related-post post_id="3556911"]

[related-post post_id="3532048"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában