Helyi közélet

2017.09.29. 15:55

Az Apolló nekünk több, mint mozi

Debrecen – Az elmúlt öt évben dinamikusan emelkedik a Debrecen legrégebbi mozijába járók száma.

Debrecen – Az elmúlt öt évben dinamikusan emelkedik a Debrecen legrégebbi mozijába járók száma.

A városban valószínűleg nincs olyan ember aki még ne randizott volna az Apolló Moziban."

Ezt Széles Diána alpolgármester mondta a felújított Apolló moziban a megnyitó alkalmából tartott pénteki sajtótájékoztatón. Arra emlékeztetett, hogy amikor a Főnix Rendezvényszervező átvette a létesítmény üzemeltetését olyan csekély volt a látogatók száma, hogy a bezárás gondolata is felmerült. Azóta sokat javult a helyzet, míg 2013-ban 28 ezer nézőt fogadott a patinás, 105 éves filmszínház, ez a szám 2016-ban már meghaladta 83 ezret. Erre való tekintettel idén nyáron az infrastruktúra további fejlesztéséről döntöttek.

Az augusztus 10-én történt bezárás óta egyebek mellett kicserélték a teljes elektromos hálózatot, felújították a mosdókat, klimatizált lett a folyosó. Újrabéleltették a Kertész Mihály-terem mind a 176 székét. Vadonatúj klímaberendezés működik a két kisebb teremben is. A büfépult területe a duplájára nőtt. A gépházat modernizálták. A festési munkálatokat a Főnix Rendezvényszervező munkatársai önkéntes munkában végezték el. A beruházás csaknem 15 millió forintba került.

HBN-OCs


A Félelem éjszakája – programkínálat

Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője arról számolt be a sajtótájékoztatón, hogy milyen programok várhatók náluk az év végéig.

Szemrevaló fesztivált tartanak – a Német Kulturális Fórummal együttműködve – október 2-a és 6-a között. Az ingyenes filmvetítések német nyelven, magyar felirattal történnek majd.

Október 4-én díszelőadás keretében a Csokonai Nemzeti Színházban forgatott, a Hetedik alabárdos című filmet mutatják be, melyen az alkotók is ott lesznek.

Október 13-án folytatják Esti kvíz sorozatukat, melynek keretében horrorfilmekből válogatják a kérdéseket, hiszen akkor lesz péntek 13.

Október 15-én tartják a II. Európai Art Mozik napját, amikor minden hazai Art besorolású moziban – így az Apollóban is – az egyik teremben csak kiváló art filmeket vetítenek egész nap.

Október 18-án a Malter Fesztivál díjátadójának ad otthont az Apolló mozi. A szervezők felhívására az ország minden tájáról csaknem 60 rövidfilm érkezett, melyekből – a szakmai zsűri válogatása nyomán – 28 alkotást fognak vetíteni a Kertész Mihály-teremben.

Debrecen 2023-as Európa kulturális fővárosa pályázatának támogatására október 23-án folytatódik Az Európai Filmművészet nagyjai filmklub, melyet a Debreceni Egyetem DESZínházával közösen szerveznek. Ennek keretében mindig egy olyan érdekes darabot mutatnak be amely megvitatásra érdemes.

Október 26-án, – egy héttel az országos premier előtt – látható lesz a Budapest Noir című film díszelőadás keretében, melyen az alkotók vendégeskednek.

Október 31-én, – Mindenszentek éjszakája alkalmából – a horrorfilmek rajongóira számítanak. A különleges filméjszakán hajnal 5-ig retteghetnek a nézők szórakozva. (Ez a rendezvény tavaly teltházas volt.)

Novemberben az Őszi Fesztivál részeként 4 színházi felvételt is műsorra tűznek, a Royal National Theatre műsoráról, amelyekben olyan világsztárok játszanak, mint például Jude Law, vagy a Harry Potter címszereplőjeként megismert Daniel Radcliffe.

Novemberben ugyancsak díszelőadás keretében mutatják be az Antal Nimród által rendezett, az Ambrus Attila életét feldolgozó A viszkis című filmet.

Decemberben, – a város egyházaival együttműködésben – folytatják az Apollóban évente jelentkező adventi vetítéseket.

És végül szintén az év utolsó hónapjában a Debreceni Egyetemmel közös szervezésben újból Jótékonysági Filméjszakát tartanak, melynek bevételét a leukémiás gyermekek megsegítésére fordítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában