Helyi közélet

2017.08.08. 14:36

Vízicsatákat vívtak a körösszegapáti táborban

Körösszegapáti - Hittantábort szervezett a diákoknak Kurucz Tímea lelkésznő Körösszegapátiban.

Körösszegapáti - Hittantábort szervezett a diákoknak Kurucz Tímea lelkésznő Körösszegapátiban.

Az egyhetes napközis tábor változatos foglalkozásain több mint harmincan vettek részt. Beszélgettek a fiatalokat érdeklő témákról, az Istenhez, önmagukhoz, egymáshoz való közelebb kerülésről. Sokat voltak a tábor lakói a templom falai között, beszéltek arról, hogy miként kell viselkedni a templomban, az istentiszteleteken.

Kézműveskedés és torna

Tanultak ifjúsági énekeket, játékos formában élték meg Istenbe való hitüket. A gyerekek így szinte észrevétlenül tanultak a hitélettel, annak gyakorlásával kapcsolatos vallási ismereteket. Sokat voltak a szabadban is, a reggeli tornán, valamint ügyességi játékokból versenyeztek. A délutánok csúcspontja a vízi csata volt. Nagyon jól esett a lufiból kifolyó víz a nagy hőségben.

Két alkalommal kutyabemutató is volt Fekete Róbert kutyaterapeuta és Kovács László rendőr jóvoltából. Lehetőség kínálkozott kézműves foglalkozásokra is. A készített tárgyakat magukkal vihették. A tábor végén a gyerekek ajándékot kaptak.

HBN–VJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában