Helyi közélet

2017.08.03. 17:20

Óriási segítség, amit mindig a soron következő sorstárs kap meg

Hajdú-Bihar - Adni jó. Kérés nélkül adni és jobbá tenni egy életet csodálatos!

Hajdú-Bihar - Adni jó. Kérés nélkül adni és jobbá tenni egy életet csodálatos!

Olvasóink már megismerhették Ferge Beáta szklerózis multiplexes beteget, aki immár abban az élethelyzetben van, hogy nem saját baján rágódik, hanem igyekszik kitekinteni. Nemrég azzal keresett meg bennünket, hogy segítségkérése nyitott fülekre talált, ezáltal egy sorstársának jobb lehet a helyzete.

Sok évbe telt

– SM-beteg vagyok, a szerencsések közül. Nagyon sok időbe telt számomra feldolgozni ezt a tényt, egészen pontosan 14 évembe. Az orvosi ellenőrzésekre is nehezen mentem, mert ott szembesültem a sorstársak állapotával, ami számomra a jövőmet vetítette elém.

Nem számított, hogy szakképzett nővér vagyok, az sem, hogy munkám során ápoltam ilyen diagnózisú beteget, ott volt a tagadás…"

–  Később bennem kinyílott egy kapu, és körülnéztem, majd rájöttem, hogy a betegségü(n)k bizonyos szintjén nemcsak mi vagyunk kiszolgáltatottak, hanem a családjaink is mennyire leterheltek, vannak, akik erejük felett ápolják, gondozzák beteg szeretteiket. Segítség kell! – gondoltam. Nyilván nem megy egyből, és nem is lehet mindenkinek azonnal segíteni. Nagyon sok lehetőségnek néztem utána, mígnem találtam egy gyógyászati segédeszközöket forgalmazó, és azok bérlési lehetőségével foglalkozó céget. Írtam egy e-mailt nekik, melyben kértem, hogy ha mód és lehetőség van rá, adományozzanak egy ágyat az általam kiválasztott SM-beteg részére – mesélte Bea.

Meg is érkezett

Nagyon gyorsan jött a pozitív válasz, ingyen, szállítással és szervizzel együtt ad a cég egy ágyat, de azt is hozzátették, hogy igény szerint kedvezményes feltételekkel állnak az ilyen betegek rendelkezésére – ahogyan eddig is egyébként.

Szavakkal nehezen lehet leírnom, mit is éreztem, de a hála, az önzetlen segítségnyújtás, az empátia és az emberség az, ami az Adományozó (nagy betűvel!) jellemzése lehet. Hálás köszönettel vagyok irántuk, hogy emberi jóságukkal segítenek egy nagyon beteg emberen."

Egy gombnyomással

Az adomány tehát egy ágy, ami a megyei SM-klub rendelkezésére áll, s amit mindig a soron következő sorstárs kap meg. Arról, hogy pontosan ki használhatja, a Kenézy Kórház SM-centrumának vezetője rendelkezik.

Az úgynevezett elektromos ápolási ágy fekvőfelülete négy részre osztott, állítható a magassága, a fekvőfelület több része, egyetlen gombnyomással is. Így a beteg, ha csak egy ujja mozog is, önállóan is tudja a megfelelő helyzetbe hozni. Az egyes funkciók távirányítóról beállíthatók. Mindez azért is fontos, hogy a beteget ápolót is tehermentesíti, hiszen tisztálkodáshoz, étkezéshez is egy mozdulattal megemelhető a beteg. Elsőként egy hajdúhadházi nőhöz került, aki két évtizede beteg már, és nagyon-nagyon rászorulnak.

– Remélem, ez még csak a kezdet, az első lehetőség, ami megnyílt számunkra. Fontosnak tartom megemlíteni, s üzenem a sorstársaimnak, hogy bajukban nincsenek egyedül! – tette hozzá az adomány kitalálója.

HBN


[related-post post_id="3508626"]

[related-post post_id="3509220"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában