Helyi közélet

2017.08.08. 13:33

Mikortól lehet kizárni a jelentkezőt?

Debrecen - A közbeszerzések részekre bontásának tilalmáról tanácskoztak Debrecenben.

Debrecen - A közbeszerzések részekre bontásának tilalmáról tanácskoztak Debrecenben.

– Történelmi időket élünk, több mint 30 éves közigazgatási pályafutásom alatt nem volt még olyan helyzet amikor Debrecenben és Hajdú-Biharban ilyen rövid idő alatt, ilyen mennyiségű közpénz jogszerű felhasználásának igénye jelent meg – jelentette ki dr. Szekeres Antal Debrecen Megyei Jogú Város címzetes főjegyzője, a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) Jegyzői Kollégium elnöke annak a szakmai konferenciának a megnyitásakor amelyet a közbeszerzések részekre bontásának tilalmáról rendeztek a debreceni Régi Városházán kedden. Elmondta: a közbeszerzési törvény szerint a részekre bontás tilalma azt jelenti, hogy egy egységes közbeszerzést tilos szétszedni, vagyis több szerződésbe foglalni.

Az MJVSZ és Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának szervezésében tartott rendezvényen Rigó Csaba Balázs a Közbeszerzési Hatóság elnöke úgy fogalmazott gyakori, hogy ugyanazt a jogszabályt másképpen értelmezik a jogászok. Erre példaként a közbeszerzési törvény azon részét említette, mely szerint ki kell zárni a közbeszerzésekből azt a jelentkezőt aki hamis adatokat szolgáltat. Csakhogy nem egyértelmű, hogy az ezért járó 3 évre vonatkozó eltiltás mikortól számítható – tette hozzá.

HBN-OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában