Helyi közélet

2017.08.18. 10:42

Jávor András: végveszélyben a juhágazat

Debrecen - A régi-új elnök célja ismét versenyképessé tenni a juhtenyésztést.

Debrecen - A régi-új elnök célja ismét versenyképessé tenni a juhtenyésztést.

Tíz év szünetet követően ismét Jávor Andrást, a Debreceni Egyetem rektori főtanácsadóját választották meg a Juh Terméktanács elnökének a szervezet júliusi tisztújító ülésén. Az öt esztendőre megválasztott agrárszakember új piacok elérésében, és a termelési struktúra átdolgozásában látja annak lehetőségét, hogy kijöjjön a lefelé menő spirálból az ágazat.

– Amikor megkerestek, hogy ismét vállaljam el a tisztséget, átgondoltam a helyzetet, és azt láttam, hogy az elmúlt esztendők nem az előrelépésről, hanem a visszafejlődésről szóltak. Ennek vannak belső és külső okai egyaránt. A belső okok kezeléséért sokat tudunk tenni, de azt gondolom, hogy a külső tényezők kapcsán is tudunk aktívabb munkával olyan eredményeket elérni, amellyel felfelé tudunk lendülni – nyomatékosította Jávor András.

Ki kell mondani, végveszélyben vagyunk. Látszik, hogy meg kell újulnunk: egyrészt növelni kell a piaci hozamokat, másrészt pedig a megtermelt áru minőségét javítva új kereskedelmi partnereket kell keresni."

Súlyos hiányosságok

A szakember azt is hozzátette, az ágazat állategészségügyi státuszát át kell tekinteni, a termelés szervezettségét, és a támogatások struktúráját át kell alakítani. A professzor a visszaesés legfőbb külső okaként a rossz kereskedelmi munkát jelölte meg.

– A konkurensek sokkal többet költenek termékpromóciókra. Itthon nincs marketing, se piackutatás, nincs kereskedelemfejlesztés. Amíg nálunk a kereskedelmi munka arra korlátozódik, hogy kiajánlunk egy terméket, és a partnerek olyan áron veszik meg, amit ők szabnak, addig a modern világ termeltet: megnézi a piacon, hogy mire van szükség, és ahhoz igazodik. A termelői oldalról is megtervezett piac csökkenti a juhászok kiszolgáltatottságát, stabilabbá teszi az árakat, és egyfajta biztonságot ad.

HBN–MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában