Helyi közélet

2017.08.13. 13:58

Debrecenben koncertezett a Tények műsorvezetője

Debrecen - Vitányi Judit, valamint Csorba Gergő gitárművész, a Nagytemplom kántora adott közös koncertet Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt-termében szombaton, az intézmény szervezte Klasszikus Gitárosok Debreceni Találkozóján.

Debrecen - Vitányi Judit, valamint Csorba Gergő gitárművész, a Nagytemplom kántora adott közös koncertet Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt-termében szombaton, az intézmény szervezte Klasszikus Gitárosok Debreceni Találkozóján.

A művészek évek óta együtt zenélnek kamara-és zenekari felállásban; belföldön és külföldön is vannak fellépéseik. Mindkettőjüket szoros szálak fűzik városunkhoz, hiszen az említett karon végeztek.

Csorba Gergő gitárművészi mesterfokozatát a Bécsi Zeneakadémián szerezte, és 2002-ben megnyerte a Debrecenben megrendezett Országos Gitárverseny első díját, valamint a zsűri különdíját. Jelenleg a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának művésztanára.

Vitányi Judit Debrecenben kapta meg művésztanári diplomáját és itt szerezte tanári mesterfokozatát is. Jelenleg a TV2 Tények Reggel című műsorának műsorvezetője, de korábban találkozhattunk vele a Debrecen Televízió csatornáján is – tudható a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség közleményéből.

A művészek a város kulturális életének aktív résztvevői, számos koncertet tudnak maguk mögött, évek óta a Klasszikus Gitárosok Debreceni Találkozójának oktatói és előadóművészei. Repertoárjuk széles skálán mozog a klasszikus gitárzene legszebb darabjaitól a vérbeli spanyol zenéig. Különleges mesterhangszereken játszanak, melyeket Manuel Contreras, a néhány éve elhunyt világhírű spanyol gitárkészítő személyesen nekik készített.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában