Helyi közélet

2017.07.07. 11:30

Szólt a rock, pengett a kasza, főtt a disznóhús Konyáron

Konyár - Az esemény két napján színes programok között válogathattak az érdeklődők.

Konyár - Az esemény két napján színes programok között válogathattak az érdeklődők.

Huszonegyedik alkalommal rendezte meg a település a Konyári Hagyományőrző Napok és Kárpát-medencei Aratófesztivált.

A rendezvénysorozat már pénteken elkezdődött, mégpedig egy ünnepi eseménnyel, amely során Bakó Elemérre, a település könyvtárának alapítójára és a falumúzeum névadójára emlékeztek, valamint megkoszorúzták az emléktábláját. Voltak sportversenyek, kaktuszbemutató és moderntáncot is láthatott a közönség. Az estét a Keresztes Lovagok motoros felvonulása nyitotta. Koncertet adott a Benzin zenekar, majd színpadra lépett az est sztárvendége, a Kárpátia együttes.

Fotó: Matey István

Széles zenei repertoár

A szombat a hagyományos aratásról szólt. Kora reggel vonultak ki a fogatosok és az aratók a Tanítók földjére, ahol kötélvetéssel, kaszakalapálással, parasztreggelivel együtt rendezték meg a hagyományos kézi aratóversenyt. Ezzel egyidőben a művelődési ház udvarán különleges disznóságok főzőversenyét tartották. A délután a szórakozásé volt: az aratók köszöntése után operettet, rockoperák ismert részleteit, pop-rock slágereket, valamint mulatós zenét hallgathattak a vendégek. Az estét aratóbál zárja.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában