Helyi közélet

2017.07.24. 15:56

Összehangolt akcióban csaptak le a debreceni dílerre

Debrecen - A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint bódítóhatású anyagot árult Debrecenben.

Debrecen - A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint bódítóhatású anyagot árult Debrecenben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozóinak olyan információ jutott a tudomására, hogy Debrecenben, a Széchenyi utcában egy férfi bódítóhatású anyagot árul. A nyomozók a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály, valamint a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival július 21-én 16 óra körül összehangolt akciót szerveztek, amely során elfogták B. Andrást, akit előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra. A 41 éves férfit gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványázására, amit a Debreceni Járásbíróság július 24-én elrendelt.

A rendőrök a helyi lakossal szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatják a nyomozást.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -


[related-post post_id="3556514"]

[related-post post_id="3550794"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában