Helyi közélet

2017.07.21. 16:40

MSZP: büntetik a tiltakozásnak helyt adó igazgatókat

Debrecen - A Fidesz visszavezeti az országot azokba az időkbe, amikor a párthoz és a vezérhez való hűség jobban számít a szakértelemnél – jelentette ki Gurmai Zita, az MSZP nőszervezetének elnöke sajtótájékoztatóján pénteken.

Debrecen - A Fidesz visszavezeti az országot azokba az időkbe, amikor a párthoz és a vezérhez való hűség jobban számít a szakértelemnél – jelentette ki Gurmai Zita, az MSZP nőszervezetének elnöke sajtótájékoztatóján pénteken.

Kifejtette, az utóbbi időben egyre több helyről érkezik jelzés, hogy a Klik olyan utasítást adott a tankerületeknek, hogy azok, akik tavaly részt vettek a tanári tiltakozásokban, nem lehetnek iskolaigazgatók. – Nyíltan beszélnek arról, hogy azok, akik részt vettek a tüntetésben vagy aláírták petíciót, nem lehetnek igazgatók. Azok az igazgatók, akik nem vettek részt ebben, de az iskolájából a tanárok igen, azoknak csak egy évre szólhat a kinevezése – részletezte a politikus. Pallás György volt iskolaigazgató, oktatási szakpolitikus elmondta, a megyében is több botrányos igazgatóváltás volt, az érintettek mindössze egy levelet kaptak a döntésről, amelyikben indoklás nem volt. Hozzátette, a Szocialista Párt vizsgálatot és nyilvános választ akar a pályázati döntések kérdéseiben.

Reagált a Fidesz: Jogszabályok alapján…

Pósán László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő közleményében úgy fogalmazott, a törvények és a jogszabályok világosan megmondják, mi egy iskolaigazgató feladata, és a fenntartóknak ez alapján kell vizsgálatot tartani. Ezek a szempontok elsődlegesek és megkerülhetetlenek, a kormány nem akarja a szocialista idők káoszába taszítani az oktatást – írta.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában