Helyi közélet

2017.06.07. 09:48

Bombahír a Burka-ügyben: fegyház apának és fiának

Debrecen - A 45 milliós kártérítés sorsáról korai beszélni, amíg ez az eljárás nem zárul le jogerősen.

Debrecen - A 45 milliós kártérítés sorsáról korai beszélni, amíg ez az eljárás nem zárul le jogerősen.

Tizenöt évvel ezelőtt az akkori megyei bíróság elítélte, három évvel később viszont már bizonyítottság hiányában felmentette a ma 60 éves Burka Ferencet és 40 éves fiát az 1999 márciusában Újszentmargitán agyonvert Gyurcsó János halála miatt, emberölés vádjával folyó büntetőeljárásban. Szerdán ugyanez a bíróság (persze egy másik tanács) ismételten bűnösnek nyilvánította a két férfit: mi történt a köztes 12 évben, hogy Lányi Csaba bíró egy perújítási eljárás eredményeként hatályon kívül helyezte a jogerős felmentést, és 12, illetve 10 év fegyházzal büntette a vádlottakat?

A mostani ítélet közel három­órás szóbeli indokolása szerint Burkáék bűnösségét alapvetően néhány, a vádlottakkal nem éppen szívélyes viszonyt ápoló hozzátartozó 2012-es terhelő tanúvallomása, pár telefonlehallgatás, illetve poloskával rögzített családi veszekedés felvétele, egy-két életfogytos fegyenc Burkáék bűnösségét taglaló nyilatkozata, valamint egy olyan antennadarab bizonyítja, amiről igazából azt sem tudni, hogy tényszerűen abból az antennából származik-e, amely a Gyurcsó János által a gyilkosság éjjelén őrzött háztól eltűnt. Ezzel természetesen nem az ítéletet vonjuk kétségbe, csak arra szeretnénk rámutatni, hogy amivel az ügyészség ebben a történetben immár közel két évtizede inkább küszködik, semmint küzd, az a bizonyítás nehézsége, más szóval a Burkáék bűnösségére utaló közvetlen bizonyítékok hiányossága.

A vádlottak bűnösségét alátámasztó egyik markánsabbnak tűnő bizonyíték ifj. Burka Ferenc volt élettársának vallomása, és a perújítási nyomozás idején közöttük elhangzott telefonbeszélgetések. Előbbi esetben a nő arról vallott, hogy Gyurcsó halála éjszakáján ifj. Burka beszélt neki az általa elkövetett emberölésről, illetve meg is kérték egy nadrág azonnali kimosására. A telefonlehallgatásokból pedig az derül ki, hogy a férfi halálosan megfenyegette a nőt arra az esetre, ha kiadja a rendőröknek.

S van egy sógornő is, akinek nagy súllyal esett a latba a vallomása a vádlottak bűnössége oldalán: ez az asszony a kétezres években visszavonta a büntetőeljárásban tett nyilatkozatát, miszerint, amikor id. Burka Ferenc pénzt kért tőle kölcsön ügyvédre, akkor kikotyogta, hogy ők ölték meg Gyurcsót, igaz, csak az antennát akarták ellopni. Akkor ennek a vallomásnak a visszavonása (amit a nő utóbb az őt ért fenyegetéssel indokolt) komoly mértékben gyengítette a vádat. Most viszont a bíróság számára ez a nyilatkozat is rendelkezésre állt.

Megfellebbezték

A vádlottak védői, Zeke László és Győrffy István az egész perújítási eljárást súlyosan jogsértőnek tartják (a bíró szerint a vonatkozó jogszabályok szerint jártak el), álláspontjuk szerint a bíróság az ügyészi elvárásoknak kívánt megfelelni. Zekéék elfogultnak nevezték a másodfokú bíróságként szóba jöhető Debreceni Ítélőtáblát, kérve, hogy ne ez a szerv bírálja el az ügyet a továbbiakban. A védők az ítélet hatályon kívül helyezése, illetve felmentés érdekében fellebbeztek, míg Jogg Zsolt ügyész elfogadta a törvényszék határozatát.

HBN–RaL


  • 1999. március 5-re virradóan egy máig ismeretlen fémtárggyal agyonverik Újszentmargitán Gyurcsó Jánost az általa őrzött ház udvarán
  • 2002-ben a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság nem jogerősen nyereségvágyból elkövetett emberölésért id. Burka Ferencet 15, a fiát 13 év fegyházzal sújtja
  • 2003-ban a Szegedi Ítélőtábla (a debreceni akkor még nem állt fel) hatályon kívül helyezi az ítéletet, és új eljárásra kötelezi a megyei bíróságot
  • 2005-ben a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a megismételt elsőfokú eljárásban bizonyítottság hiányában felmenti a vád alól Burkáékat
  • 2006-ban a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyja a felmentő határozatot
  • 2007-ben egy kártérítési per eredményeként az állam 45 millió forint kártérítésben egyezik meg a két férfival; 20 millió az apának, 25 millió a fiának az előzetes letartóztatásban töltött közel 6 évért
  • 2012-ben a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség perújítási nyomozást rendel el, mondván, a korábbi vádlottakra nézve súlyos terhelő nyilatkozatok keletkeztek
  • 2014-ben a Debreceni Törvényszék (a megyei bíróság jogutódja) perújítási eljárásban ismételten tárgyalni kezdi az ügyet, gyakorlatilag újra lefolytatva a bizonyítási eljárást; a Burkáék elleni vád az, ami több mint egy évtizeddel korábban, vagyis nyereségvágyból elkövetett emberölés
  • 2017. június 7-én a Debreceni Törvényszék nem jogerősen hatályon kívül helyezi a korábbi felmentő ítéleteket, és id. Burka Ferencet 12, ifj. Burka Ferencet 10 év fegyházbüntetéssel sújtja
  • Dolgozni még eljárhat

    A kilenckor kezdődő, fél kettőig tartó ítélethirdetésen a tévéstábok és a fotóriporterek is végig kitartottak, egyszerű okból: komolyan lehetett számítani arra, hogy Burkáékat még ott előzetes letartóztatásba helyezi a bíróság. Márpedig ha így történik, annak, ugye, meg kell lennie képben (bilincs kerül a vádlottakra, és viszik őket a bv-be).

    Az előzetes letartóztatást az ügyész indítványozta is, ám Lányi Csaba bíró megelégedett a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésével. Mint indokolta, a súlyos fegyházbüntetés miatt lehetne ugyan tartani a szökés, elrejtőzés veszélyétől, ám a vádlottak eddig minden egyes tárgyaláson rendben megjelentek, kiskorúról gondoskodnak (id. Burkáék egy unokát, míg a fia öt gyereket nevel a feleségével), dolgoznak, és az egyéb személyi körülményeik is megengedik a szabadságot korlátozó intézkedések ezen enyhébb formáját.

    A lakhelyelhagyási tilalom értelmében a két férfinak hetente egyszer le kell jelentkeznie a Tiszacsegei Rendőrőrsön, és persze a lakóhelyül szolgáló települést csak engedéllyel hagyhatják el. Az apa esetében ez Újszentmargita, a fiánál Tiszacsege. Utóbbi egyébként Miskolcra jár dolgozni egy neves céghez; az állás megtartása érdekében a bíróság a munkába járás idejére részlegesen feloldja az említett tilalmat.


    A másodrendű vádlott védője jogellenesnek tartja a perújítási nyomozást.

     

    Tizennyolc évvel Gyurcsó János halála utána az ügyészség ismét felel a kérdésre, hogy ki ölte meg.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában