Helyi közélet

2017.06.16. 17:56

Új játékokkal bővült a kertvárosi játszótér

Debrecen - Befejeződött a közel 200 négyzetméteres játszótér fejlesztése a Bihari és a Pandúr utca sarkánál.

Debrecen - Befejeződött a közel 200 négyzetméteres játszótér fejlesztése a Bihari és a Pandúr utca sarkánál.

A Fidesz-KDNP-frakció szerint a játszótér kialakítása jelentős lakossági igény volt, most pedig sikerült ennek eleget tenni. A játszótér átadásán jelen volt Fodor Levente a párt közgyűlési frakcióvezető-helyettes és a szintén a frakcióhoz tartozó Türk László, a 6. számú választókerület önkormányzati képviselője.

A játszótér kivitelezésének első fázisában 11 darab fát ültettek, míg a balesetveszélyeseket eltávolították. A második fázis júniusban volt, ekkor új játékokat helyeztek el. A gyerekek péntektől vehettek birtokba egy kombinált kalózhajót, három rugós játszóeszközt, egy kétállásos hintaállványt laphintákkal, a játék fáradalmait pedig két padon pihenhetik ki – ismertették.

A játszótéri munkálatok, az eszközök áthelyezése valamint az ütéscsillapító burkolat kialakítása összesen 870 ezer forintba került. Egy hasonló nagyságú új játszótér kiépítése ezzel szemben 6,5 millió forint lenne – hangzott el.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában