Helyi közélet

2017.06.28. 07:40

Tízezrek ismerkedhetnek meg Hajdú-Biharban az okos élelmiszerekkel

Debrecen - „Nemsokára megkezdődik az Okos Élelmiszer (Smart Food) kutatási program alapján készült első speciális élelmiszerek, a Vitajó cipók társadalmasítása” – jelentette be a sajtónak Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék-csoport vezérigazgatója.

Debrecen - „Nemsokára megkezdődik az Okos Élelmiszer (Smart Food) kutatási program alapján készült első speciális élelmiszerek, a Vitajó cipók társadalmasítása” – jelentette be a sajtónak Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék-csoport vezérigazgatója.

Az első fecskék…

A Hajdúsági Sütödék Zrt. Smart Food néven 17 éve folytat kutatási programot. Ennek célja olyan alapvető élelmiszerek megalkotása, amelyek nemcsak finomak és teljes gasztronómiai értékűek, hanem tudományosan igazoltan kedvező élettani, egészséget támogató, illetve betegségek kialakulásának a kockázatát csökkentő hatásuk is van, és emellett teljesen biztonságosak. Az első okos élelmiszerek, a Vitajó cipók két hónapja kerültek forgalomba és ma már több mint ezer üzletben érhetőek el a régióban, és egy multinacionális kereskedő cég jóvoltából már az ország számos más településén is.

Az okos élelmiszer koncepció társadalmasítása gyakorlatilag az ebbe a körbe tartozó termékek tulajdonságainak, egyediségének, plusz szolgáltatásainak a megismertetését és megértetését jelenti.”

Szakács Tamás szerint a megismertetés legtermészetesebb módja az, ha nemcsak a tájékoztatókat, hanem magukat a termékeket is az emberek, a fogyasztók kezébe adják. A vezérigazgató bejelentette, hogy az év hátralévő részében tízezer hajdú-bihari családdal ismertetik és kóstoltatják meg ingyenesen az első okos élelmiszereket. A Vitajó brandcsalád első tagjai, a cipók egyedi ásványianyag- és vitamin összetételüknek köszönhetően hozzájárulnak az immunrendszer megfelelő működéséhez, a fáradtság és kifáradás csökkentéséhez, valamint a csontozat, a haj és a bőr normál állapotának a fenntartásához. A „Tízezrek az okos élelmiszerekkel” elnevezésű társadalmasítási programban gazdasági társaságok, önkormányzati és állami intézmények vehetnek részt, azok munkatársai családtagjaikkal együtt kipróbálhatják az okos élelmiszereket. A programhoz már csatlakozott többek között az Alföldi Nyomda Zrt., a KEVIÉP Kft. és a National Instruments Hungary Kft. is. A kelet-magyarországi régió valamennyi nem multinacionális hátterű élelmiszer-kiskereskedelmi cégének a dolgozóit is be kívánják kapcsolni a programba. Ők saját tapasztalatokat gyűjthetnek a cipókról, megismerhetik és megérthetik e termékek lényegét.

Segítenek a döntésben

A Hajdúsági Sütödék-csoport reményei szerint néhány év alatt csak belföldön évi több milliárd forint forgalmú piacot építhetnek ki az okos élelmiszereknek, elsősorban a sütő- és az édesipar területén. „A dolgunkat nehezíti, hogy a szokásos üzleti aktivitás mellett az okos élelmiszerek speciális tulajdonságai miatt a fogyasztók egyfajta tanítását is meg kell oldanunk. De az emberek csak így tudnak majd egyértelmű döntést hozni termékeink mellett” – mondta Szakács Tamás.

HBN–PA


Debrecen - Smart Food, azaz okos élelmiszer – már nálunk is kapható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában