Reklám(re)akció

Talán nem árt felidézni, hátha olyan törvényszerűség bújik meg mögötte, amellyel gazdagíthatjuk, ha nem is magunkat, de legalább a kapitalista gazdaságot illető ismereteinket. T. Szűcs József írása.

Szóval, azon a napon, amikor az internetes portálokon már több órája megjelent a Quaestor csődjének híre, az esti híradója előtt a közkirályi köztévé még minden kommentár, esetleg alá futtatott szöveg nélkül, sugározta a cég, egyébként szemkápráztatóan látványos hirdetését. Az ezüstös fényben villódzó, a magyarságot jó sok pénzt „visszafiadzó” befektetésére biztató reklám azonban csupán néhány nappal azelőtt kezdett feltűnni a képernyőn. Éppen akkor, amikor óriási vehemenciával cáfolták az éppen lábra kapó, s később még a vártnál is igazabbnak bizonyuló híreszteléseket. Amikor nemhogy beléje fektettek volna, de kezdték pánikszerűen kivenni az értékeiket a cégből azok, akik idejében kapták a fülest. A többieknek meg tudjuk, mi jutott. Nos, az említett, képileg profi reklámblokk tehát még akkor is adásba került, amikor a tévé munkatársainak már el kellett készíteniük a néhány perc múlva sugárzásra kerülő, a Questor csődjéről készült összeállítást. Persze, ha előre kifizette a cég az árát… Akkor az sem számít(ott), hogy maga a vállalkozás de facto már nem létezett. Hisz eredeti formáját és funkcióját tekintve éppen lehelte kifelé a lelkét. Avagy, ha úgy tetszik, az utolsókat rúgta. Hogy kikbe, az sem titok… Nos, azóta tudatosan figyelem, hogy mely vállalatok, intézmények kezdenek hirtelen hirdetési kampányba. Ami persze jelentheti, hogy az illető vállalkozásnak annyira jól megy, hogy imázsépítésre is telik neki. Olyan jól, hogy talán még forgalomnövekedésre sem számítanak. Hisz tisztában vannak a reklám közmondásosan bizonytalan hatékonyságával. Merthogy az ajánlott termékek, szolgáltatások neve évekig megmaradhat fülünkben, emlékezetünkben, de eszünk ágában sincs megvenni, használni őket, vagy élni a felkínált lehetőséggel. A legendás MÜSZI-t például az egész ország imádta. S az egész országban alig jegyezte meg valaki, mára pedig végképpen elfelejtette, hogy mire akart rávenni bennünket a kalapját oly eleganciával megemelő férfiú. Nem mellesleg, már a régi rendszer utolsó évtizedének tévés reklámjai szintén alapvetően alighanem két okból születtek. Vagy olyasmit árultak, ritkábban, amelyet amúgy is vittek, mint a cukrot. Ám gyártói még több cukrot szerettek volna a cég páncélszekrényében. Avagy éppen ellenkezőleg. Olyan dolgokat, jellemzően hazai műszaki cikkeket, amelyek a kutyának sem kellettek. De jobb (készülékek) híján azért csak próbálták rábeszélni a népet a magyar termékre, hisz az eladhatatlan készlet csak fokozódott. A piacgazdaság farkastörvényei pedig minimum már bégettek a raktárajtóban. Manapság még igazabb, hogy a hirtelen, a semmiből támadt reklámkampány talán a vállalkozás terjeszkedési szándékát, erős piaci jelenlétét kívánja ily módon tudtunkra adni. De az ugyancsak megeshet, hogy a bennfentesek által már tisztán látható bajok elkendőzésére szolgál a (még) mit sem sejtő, naiv néző(k) előtt.

- T. Szűcs József -