Helyi közélet

2017.06.02. 08:46

Olvasói levél és válasz: kihalt utcarész, a Gambrinus köz

Debrecen - <em>Pár napja a Gambrinus köz környékén volt dolgom. Jó ideje nem jártam arra, régi emlékeim között sok kellemes estére emlékeztem az ottani – talán még úgy is mondhatni, legendás – étteremben</em>.

Debrecen - Pár napja a Gambrinus köz környékén volt dolgom. Jó ideje nem jártam arra, régi emlékeim között sok kellemes estére emlékeztem az ottani – talán még úgy is mondhatni, legendás – étteremben.

Találtam olyan sajtóhírt, hogy egykor – talán igaz sem volt – a Gambrinus Étterembe hétvégékre, már hetekkel előtte kellett helyet foglalni. Szerettünk a Babaluba is járni, emlékszem, hétvégére ott is asztalt kellett foglalnunk. Jó szívvel gondolok vissza egy születésnapi vacsorára is, amikor a lányunkat az ott működő pubban köszöntöttük. Persze már jó néhány év eltelt, azóta többnyire csak futtában jártam arra, igazából szét sem néztem.

Talán még szellemek sem…

Ma, gondoltam, körbejárom az emlékeimben egy forgalmas, színvonalas helyként élő környéket. Bár ne tettem volna. A város szívében egy kihalt, talán még szellemek sem lakta utcarészt találtam. Bezárt üzletek, üres kirakatok, kosz, szemét, pusztulás mindenütt. Ahogy láttam, még az emberek is menekülnek a környékről, úgy egy óra alatt talán tíz, éppen ott cigiző fiatalt láttam, egyébként még a madarak is elkerülik a környéket. Mindez a város közepén, nem messze a nevezetességektől, látnivalóktól. Talán nincs is olyan turista, aki nem fordul meg a környéken. Bár azt kétlem, hogy a város polgármestere akár egyetlen vendégét is erre hozná.

Az egykor élettel, vásárlókkal, szórakozni vágyó emberekkel teli Gambrinus köz már nincs sehol. A jó pár, még akár flancosnak is mondható üzlet zárva, egy-két antikvárium küzd még a talpon maradásért. Nem lehet könnyű dolguk, hisz a környéken parkolni szinte egyáltalán nem lehet, gondolom, a bérleti díjat sem könnyű kigazdálkodni. Ahogyan láttam, nemigen kapkodnak a bérlők az üzlethelyiségekért, por, pókháló, koszos kirakatüvegek mindenütt. Erre biztos nem lehet büszke az önkormányzat. Nem is értem, a Városházától pár méterre, hogyan lehet egy területet így hagyni az enyészetnek, kitenni a múló időnek. Egyszerű városlakóként szégyelltem magam, amit láttam. Nem értem, hogy miért jó egy magára valamit is adó városvezetésnek az a látvány, az a hangulat, amit az egykor jobb napokat látott köz ma áraszt. Találtam egy közel 100 éves képet a területről, amely akkor szórakozó, élettel teli, mosolygó emberekkel volt tele, amint jóízűen falatoztak, vagy koccintottak.

Nem az 1920-as hangulatot sírom vissza. De talán lehet olyan köztes megoldás is, ami jó a városnak is, és az üzletek is bérlőkre találnak, s nem pusztulnak az értékes helyen levő üzletek, szégyenére a nem éppen gondos gazda módjára eljáró önkormányzatnak.

Legyen a kultúra sétánya!

Hogy ne csak kritikát fogalmazzak meg, tennék egy szerény javaslatot is a város kulturális vezetésének. Úgyis sokszor hangoztatják, mennyire kíváncsiak az emberek véleményére. A Gambrinus közben hozzák létre – jelentős bérleti kedvezményekkel – Debrecen kulturális sétálóutcáját. Ide költözhetnének antikváriumok, galériák, könyvesboltok, népművészeti üzletek, jegyirodák, kávézók, ahol az egykori hangulatban újságot lehetne olvasni, egyben találkozóhelye is lehetne a város értelmiségének, kultúrára vágyó ifjúságának. Időszakonként lehetnének utcakiállítások, koncertek. De otthonra találhatnának itt az utcazenészek, a portréfestők is. A hely adott, már „csak” egy kis fantáziára, kedvező bérleti díjakra, a parkolási lehetőség biztosítására van szükség. Ha van szándék, akarat, ha nem a dézsma nagysága a mérvadó, akkor a Gambrinus köz – akár rövid időn belül – városunk gyöngyszeme is lehetne.

- B. L. (név és cím a szerkesztőségben) -

Fejlesztést tervez az önkormányzat

A Gambrinus köz – amely közterület – tisztán tartása az érintett ingatlantulajdonosok, üzletek és szolgáltatást nyújtó létesítmények feladatkörébe tartozik. Azokon a területeken, ahol a forgalom olyan méretű, hogy az a tulajdonosokra aránytalanul nagy terhet ró, ott a város a takarítást szolgáltató bevonásával segíti.

A Gambrinus köz fejlesztését tervezi az önkormányzat, de a beavatkozás még az előkészítés fázisában tart.

- DMJV Önkormányzata -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában