Helyi közélet

2017.06.02. 18:02

Pörög a gazdaság, de ki fog itt dolgozni?

Debrecen - Hatalmasat változott a munkaerőpiac a válság óta, a keleti megyékben még van tartalék.

Debrecen - Hatalmasat változott a munkaerőpiac a válság óta, a keleti megyékben még van tartalék.

  • Amíg a gazdasági válság előtt a cégek a spórolás miatt, 2010-től az aktív projektekhez a létszám biztosítása okán folyamodnak munkaerő-kölcsönzéshez, munkaerő-közvetítéshez.
  • Ebben a szegmensben legnagyobb arányban az alacsony képzettségű munkavállalók vesznek részt, mind erőteljesebb azonban az igény a kvalifikált munkaerőre, illetve a cégek egy-egy speciális feladat elvégzésére igyekeznek szakembert találni.
  • Ha már megvannak a megfelelő szakemberek, őket meg kellene tartani, hiszen a gazdasági társaságnak az első hónapokban inkább csak befektetést jelentenek, a profit termelésére körülbelül 4–6 hónap elteltével lehetnek alkalmasak.
  • Mindezekről hallhattak előadásokat a Napló TOP 100 Klub tagjai a Hotel Divinusban csütörtök este megtartott összejövetelükön.
  • Évek óta expanzióban van a magyar gazdaság, amely folyamatosan igényli a munkaerőt, miközben mind többen – diplomások, szakemberek, képzettség nélküliek egyaránt – vállalnak külföldön munkát, illetve csökken a munkaképes korúak létszáma. A munkaadóknak mind kevesebb a merítési lehetőségük és egyre nagyobb érték a dolgos kéz, a jó szakember. Ennek biztosítására ma már gazdaságilag, társadalmilag elfogadott mód a munkaerő-kölcsönzés, a munkaerő-közvetítés. Holott e tevékenységhez a 2000-es évek elején még bizonyos negatív sztereotípiák tapadtak. Azóta azonban gazdasági változások egyre inkább igazolják létjogosultságát a munkaerő-kölcsönzésnek és -közvetítésnek; ennek kialakult a stabil jogszabályi háttere is.

    Kifehéríteni a feketét

    – A kölcsönzött munkaerő 90 százalékban alacsonyan kvalifikált, inkább a szolgáltató szektor igényel képzett dolgozókat. Ugyanakkor a nagy többséget kitevőknek is megvannak az igényeik, felállítottak egy sajátos életpályamodellt. Keresik a biztonságot, a minimálbérnél magasabb fizetést kérnek. Ez érthető, hiszen körükben nagyarányú az eladósodottság. Ők eddig a szürke- vagy a fekete gazdaságban dolgoztak, mára azonban vissza lehetett őket hozni a törvényes foglalkoztatás világába. Az egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyba, vagy tartós munkaviszonyba, akár munkaerő kölcsönző cégeken keresztül is – beszél tapasztalatairól Papp Imre, a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó HSA Kft. cégvezetője, aki a Napló TOP 100 Klubja meghívott előadójaként a hazai munkaerőpiaci helyzetről tartott előadást csütörtök este a Hotel Divinusban.

    – Az alacsony képzettségű, betanított munkaerő piacán új szegmenst képeznek az ukrán munkavállalók – folytatta Papp Imre –, akik vállalva az otthontól való elszakadást a munkáért, a magasabb bérért, akár házaspárok is átjönnek, s jelentős arányban vannak köztük kvalifikáltak is. Jelenleg 3 ezer 200 ukrán munkavállalónk van, nekik a lakhatásuk megoldása a legnagyobb probléma. Az ukránok egyébként alternatívát kínálnak a munkaerőhiányra, körükben a fluktuáció lényegében nulla. Rájuk lehet terveket, termelést alapozni.

    Fotó: Derencsényi István

    A szakember kitért arra is, hogy a gazdasági válság óta átalakult társasága munkája. Míg 2008 előtt több száz ember kellett ahhoz, hogy a munkaadó kiválasszon kettőt-hármat, addig ma precíz munkával meg kell keresniük az adott cég igényeinek legjobban megfelelő embert. Van arra is példa, hogy 80–90 százalékos jelöltet is beültetnek bizonyos pozíciókba, ahol már a cég építi fel a kiválasztott szakembert. Tapasztalatai szerint Kelet-Magyarországon az IT-szakemberekből van hiány, érezhető a főváros elszívó hatása. Ugyanakkor Szabolcs-, Hajdú- és Békés megyében még nem olyan kritikus a munkaerőhiány. Ha szükséges, akár több száz embert is ki tudnak állítani.

    Az a kritikus hat hónap

    – A fluktuáció, a munkaerő mozgása egy természetes folyamat, de mibe is kerül mindez a munkaadónak? – ezt a kérdést már a TOP 100 klub másik előadója, Csoknyay László, a Hill International debreceni irodavezetője, a társaság vezető tanácsadója tette fel. A topmenedzser az üzleti világban nemrégiben elvégzett széles körű, célirányos közvéleménykutatás eredményének ismertetésén keresztül beszélt a fluktuáció sajátosságairól.

    – Az egyértelmű, hogy a cégnek egy régi kolléga megtartása lényegesen olcsóbb, mint egy új kiválasztása, betanítása, beépítése a vállalati rendszerbe. Ám időnként szükség van erre, hiszen egy olyan munkahelyen, ahol lényegében nulla a munkaerő mozgás, arra az alacsony követelményszint és teljesítmény, a beruházás, valamint a belső előrelépés lehetőségének hiánya jellemző. Persze a fluktuációnak is van kedvező hatása, hiszen ezáltal megszabadulhat a cég a kevésbé jó, hátramozdító munkatárstól, továbbá a belépő révén új lendületet kaphat a cég, nagyobb lehet a teljesítmény, hatékonyabb a munkavégzés.

    Ha az új munkatárs az 1–4. hónapban kilép, a befektetett munka, pénz nem térül meg. Ez hat hónap után kezdődik.

    Magyarországon az új belépők 60 százaléka hagyja ott céget az első félévben, míg az USA-ban ez az arány 35 százalék. A reális érték egyébként 10 százalék körül lenne. A jó munkaerő megtartásának vannak úgynevezett csodagyógyszerei. Ilyen a szakmai továbblépés lehetősége, az elismerés és a dicséret, önállóság és döntési felelősség, a munkával való elégedettség és a bér.

    HBN–KZS


    Elkapni őket az iskolapadban

    – A jelenlegi diákmunka egy zseniálisan kitalált és felépített rendszer – ez a véleménye Papp Imrének, a HSA Kft cégvezetőjének a korosztály foglalkoztatásáról. Mint azt előadásában kifejtette, a régi, táborokon alapuló és alapvetően mezőgazdasági munka már a múlté. A mai diákokban van egy kép, hogy hol szeretnének dolgozni, és ebben előkelő helyen vannak a brandet építő cégek. A vállalati munkaerő utánpótlást jelentő fiatalokat jól működő és reális célokat, karrierlehetőségeket kitűző programokkal el lehet érni. – A diákok lényegében a jövő munkavállalói, akiket már az iskolapadban el kell kapni – tette hozzá Papp Imre.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában