Helyi közélet

2017.06.05. 10:28

Kis költségvetés, nagy tervekkel

Biharnagybajom - Több fejlesztést is kilátásba helyeztek a bihari településen.

Biharnagybajom - Több fejlesztést is kilátásba helyeztek a bihari településen.

Pályázati pénzekből teszik egyre korszerűbbé a nagyközséget. Szitó Sándor polgármester elmondta, az önkormányzat saját költségvetésből nem tud jelentős összegű fejlesztéseket végrehajtani Biharnagybajomban, így a pályázati önrészekre tartalékolnak.

Nem volt adósságuk

– Kisebb javításokat természetesen elvégzünk, de egy nagyobb beruházás csak pályázati pénzekből valósulhat meg. Az utóbbi időben a szennyvízberuházás volt a legnagyobb projektünk, emellett több középület energetikai hálózatát tudtuk felújítani, ami nagy előrelépés, mivel ezáltal spórolhatunk. Ezek nagy részét természetesen pályázati pénzekből finanszíroztuk. Szerencsére emellett még azért is kaptunk úgymond jutalmat, hogy nem volt a településnek adóssága. Azt az összeget is felújításokra fordítottuk, mivel fejlődni akarunk – részletezte a polgármester.

Szító Sándor hangsúlyozta, sok tervük van, amelyeket igyekeznek mihamarabb megvalósítani. Legutóbb három pályázatot is elnyertek, ezekből piacteret és egészségházat alakítanak ki, valamint újabb épületek energetikai hálózatát korszerűsítik. – A piactér többfunkciós lesz, azt ugyanis a főtéren alakítjuk ki. Vásárnapokon árulhatnak az emberek, míg máskor szabadidős és kulturális programok helyszíne lehet. Az egészségházat azért valósítjuk meg, hogy egy épületben legyen a két háziorvosi rendelő, a védőnő és a fogorvos is, mindez a főtéren, hogy jól megközelíthető legyen – tájékoztatott.

A közeljövőben mindenképpen szeretnék felújítani a régi iskola épületét, ahol jelenleg három évfolyamot oktatnak. A felújítással az épület komfortszintje emelkedik majd. Emellett pedig a polgármesteri hivatalt szeretnék megújítani, ugyanis – a polgármester elmondása szerint – lassan már csak a hivatal rontja le a település főterének összképét. Erre ugyan már pályáztak, ám elutasították az anyagukat.

HBN–BR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában