2017.06.29. 10:12
Hétfőtől kezdődik a türelemjáték a debreceni utakon
Debrecen - A még nagyobb torlódások elkerülésére csak az aszfaltozás befejezése után építik át a csomópontokat.
Debrecen - A még nagyobb torlódások elkerülésére csak az aszfaltozás befejezése után építik át a csomópontokat.
Május 12-én már megkezdődött az Árpád tér átalakítása, illetve a Nyíl utcán a Nagysándor József és a Damjanich utcai kereszteződésekben a jelzőlámpa kiépítése, ami július végéig tart. Ezek a munkálatok annak a közlekedési koncepciónak a részei, amellyel a város 53 csomópontját alakítják át; ez eggyel több az eredetileg tervezettnél, bekerült a sorba a Vámospércsi és a Létai utak kereszteződése is.
Ketté bontva
Az Új Főnix Tervben meghirdetett koncepció jövő héten kezdődő ütemezésében a belvárosi utak felújítása következik, amivel lényegesen módosul Debrecen „szívében” a közlekedés. A részletekről Papp László polgármester számolt be szerdai sajtótájékoztatóján. A városvezető elmondta, a nagyobb „felfordulás” elkerülésére először csak az aszfaltszőnyegezést végzik el a kivitelezők. Első ütemben a Széchenyi utcán, a Piac utcától a nyugati kiskörútig tartó részen kezdődnek a munkák az eddigi felújítással még nem érintett szakaszon.
Ezután a Kossuth utcának a Piac és Burgundia utca közötti szakasza következik, majd újra a Széchenyi utcára vonulnak a munkások, ahol a Nyugati utcától a Széchenyi utca 45-ig tart majd az újraaszfaltozás. A negyedik ütemben a Miklós utca kerül sorra az Erzsébet utca és Szoboszlói úti csomópont között.
Az újabb helyszín a Szent Anna utca, ahol az 56-58. számtól a Sumen utcáig újítják meg az utat, majd továbbhaladva a Varga utcáig. Ezután következik a Miklós utca második üteme a Szív utcától az Erzsébet utcáig, s ezzel befejeződik a belvárosi nagyfelületű aszfaltozás. Bár az átalakítás a Széchenyi és a Kossuth utcának a Nyugati utcától a Hajnal utcáig, illetve a Szent Anna és a Miklós utcának az Attila tértől az Erzsébet utcáig történő egyirányúsítását célozza, a felfestésüket még a mostani állapotnak megfelelően végzik majd el. Éppen ezért oldószeres, könnyen eltávolítható festékkel rögzítik az útjeleket, melyeket a csomópont átépítéseket követően az új forgalmi rendhez igazodva festenek fel véglegesen.
Előbb az elkerülő
Papp László elmondta, a 172 millió forintba kerülő aszfaltozással legkésőbb októberig végezni szeretnének, s akkor kezdődhet a csomópontok átépítése, amit a tervek szerint november végéig befejeznek. Kérdésünkre, hogy a novemberi határidő kapcsolódik-e a főpályaudvar építése miatt tervezett lezáráshoz, a polgármester azt mondta, jelen állás szerint akkor még nem lesz szükség erre, ugyanis csúszik a kivitelezés. Ennek oka, mint azt a NIF Zrt.-től megtudta, a pályázók több mint 400, műszakilag nagyon fontos kérdésre kértek választ, melyeket a zrt.-nek mérnöki segítséggel meg kellett válaszolni, de most már nincs akadálya a júliusi határidő betartásának.
Ám még így is nagy valószínűséggel hamarabb elkészül az M35-ös déli elkerülő út, mint sem le kellene zárni a 4-es főút Nagyállomás előtti szakaszát, ami a debreceniek számára még szerencsésnek is mondható – tette hozzá a polgármester.
Az Új Főnix Terv közlekedési koncepciója 53 csomópont átalakítását tartalmazza (eredetileg 52 volt, de kiegészült egy újjal, a Vámospércsi-Létai út kereszteződésével). Az önkormányzat a teljes átalakításra több mint 1,4 milliárd forintot fordít.