Helyi közélet

2017.06.22. 19:29

Együtt: „Ellopták” a játszóteret

Debrecen - Juhász Péter elnök vérlázítónak nevezte a történteket.

Debrecen - Juhász Péter elnök vérlázítónak nevezte a történteket.

A májusi időközi választáson győztes fideszes Türk László új játszóteret ígért, de azt nem közölte, hogy ez egy másik felszámolásával valósul majd meg – jelentette ki Juhász Péter, az Együtt elnöke a Holló János utcai játszótér helyén tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. – Erről szinte mindent elhordtak, még kutyafuttatónak sem jó. Vérlázító, hogy a már meglévő infrastruktúrát számolják fel azért, hogy az ígéreteiket be tudják tartani – mondta.

Kosztin Mihály, a párt választókerületi elnöke hihetetlennek nevezte, hogy az önkormányzat „ellop” egy lakótelepi játszóteret, és sajtótájékoztató keretében máshol újraavatják.

Az önkormányzat pár napja azt közölte, hogy a Holló János utcai játszóteret lakossági kérésre számolják fel, mert a gyerekek nem használták, annál inkább megjelentek ott mások éjjelente, közbiztonsági problémákat felvetve.

HBN


Az elbontásból nem lett hír, míg a sajtó ki nem szúrta, honnan hiányoznak a játékok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában