2017.06.22. 10:46
Csak pár óráig örülhetett a tolvaj a lopott tabletnek
Hajdúdorog - A rendőrök 4 órán belül elfogták a betörőt, és a sértettnek visszaadták az ellopott tabletet.
Hajdúdorog - A rendőrök 4 órán belül elfogták a betörőt, és a sértettnek visszaadták az ellopott tabletet.
A rendőrségre telefonon tett bejelentést egy hajdúdorogi lakos június 21-én 23 óra 35 perckor arról, hogy valaki betört a lakásába. A rendőrök a helyszínen beszerzett információk alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit másnap hajnalban elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra.
A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 18 éves férfit, aki beismerő vallomást tett és elmondta, hogy az ablakon keresztül mászott be házba, ahol meglátott egy tabletet, amelyet felkapott, és elfutott.
A rendőrök a hajdúdorogi lakosnál tartott házkutatás során megtalálták az elektronikai eszközt, amelyet lefoglaltak és visszaadtak a tulajdonosnak. L. Ádámmal szemben a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.
- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -