Helyi közélet

2017.06.24. 16:22

A tűzvédelem is szóba került a debreceni közgyűlésen

Debrecen - Az egészségügy kérdései mellett a katasztrófavédelem feladatairól is hallhattak a képviselők.

Debrecen - Az egészségügy kérdései mellett a katasztrófavédelem feladatairól is hallhattak a képviselők.

Egyes szakszervezetek évek óta kezdeményezik a kormánynál a védőnői szolgálat egységes szabályozását, a Magyar Védőnői Szolgálat létrehozását. Mostanra el is készült az előterjesztés, amely a több mint százéves, 2015-ben hungarikummá minősített védőnői szolgálatot mint szakellátást szervezi újjá. A tervek szerint nemzeti védőnői szolgálat jönne létre, és a lépéssel a védőnőkre is kiterjesztenék az egészségügyi bértáblát – tudtuk meg a tisztifőorvostól a közgyűlés pénteki ülésén.

A tűzbiztonságról

Elfogadták a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2016. évi tevékenységéről szóló tájékoztatóját is, s a testület a köszönő szavak mellett érdemi kérdéseket is kapott. A tájékoztató alapján a feladatok ellátásához szükséges személyi és technikai feltételek adottak, az alapfeladatok zökkenőmentes végrehajtása megoldott. Folyamatosan javult a megye tűzbiztonsága – mondta Kovács Ferenc dandártábornok. Több képviselőt is érdekelt, hogy – a londoni tűz kapcsán – az emeletes épületek tűzbiztonsági vizsgálata hogyan is történik hazánkban.

Fotó: Matey István

A Katasztrófavédelem igazgatója maga is megdöbbent és elgondolkodott a történteken, de a hazait az angolszász jogrenddel összehasonlítva abszolút meg tudta nyugtatni a jelenlévőket. Mint ismertette, az Egyesült Királyságban a tűzoltóságnak nincs olyan hatásköre, hogy beleszóljon az ingatlan-létesítési és -használati előírásokba. Ezáltal az építőipari korrupció érhető tetten. Bár az építők hazánkban sem szívesen tartják be ezeket a szabályokat, de legalább megértik a fontosságát, s persze a tűzoltó-szakvéleményig el sem kezdhetik az építkezést. Kovács Ferenc dandártábornok a hazai építőanyagok tűzállóságára is rávilágított – szemben az angliai könnyűszerkezetes belső terekkel – hiszen nálunk azért a beton és a tégla használatos a belső helyiségek kialakításánál is. Lényegesek a füstmentes lépcsőházak, a füstszakaszokra osztott folyosók, és egyértelmű, hogy ha tűz van, ki kell jönni, senki sem marad a lakásban. A dandártábornok azt is kiemelte, hogy az említett magas és középmagas épületeket folyamatosan monitorozzák – erről a közös képviselők is tudnak mesélni. Hozzátette, nem véletlenül kell az épületek előtt szabadon hagyni a felvonulási területet, és az sem véletlen, hogy nem szeretik, ha a lépcsőházakba virág, fotel meg mindenféle állvány „költözik be”.

HBN–BB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában