Helyi közélet

2017.05.30. 15:05

Sztárok sokasága a nyíracsádi színpadon

Nyíracsád - Kultúrkocsmával kezdődött a XXIV. Ligetalja Kulturális Napok rendezvénysorozata.

Nyíracsád - Kultúrkocsmával kezdődött a XXIV. Ligetalja Kulturális Napok rendezvénysorozata.

Május utolsó péntekjén a nyírségi település központjában, a Malom Galéria mögötti parkban kialakított szabadtéri kultúrkocsmában hangolódhatott a közönség a XXIV. Ligetalja Kulturális Napokra, ahol először az AK26 két rappere szórakoztatta a tini közönséget. Ezt követően Szabó Csaba és Miskolci Zsolt révén két debreceni, valamint Kedves György és Kedves Kristóf személyében két hazai taggal színpadra lépett a NyuggerRock zenekar. A hangfalakból klasszikus rock slágerek dübörögtek, a színpad előtti teret pedig elfoglalták a rock-rajongók, s kezdetét vette a másfél órán át tartó, „szuper-buli”.

Kultúrszombat

Alig maradt szusszanásnyi idő, hisz szombaton kora délután a sokéves hagyományhoz híven a helyi mazsorettek bevonulásával kezdetét vette a rendezvénysorozat második napi programja. Helyi és környékbeli amatőr művészeti csoportok szórakoztatták a falunapra gyülekező közönséget, akik a mazsorett bemutató után láthattak hipp-hoppot, aerobicot, néptáncot, hallgathatták a hajdúböszörményi ütősök műsorát, citerazenét és népdalcsokrokat is. Az ünnepélyes megnyitóra a délután derekán került sor, ahol először dr. Nagy János polgármester, majd Tasó László államtitkár köszöntötte a népes közönséget. A szervezők nem feledkeztek meg a gyermeknapról sem, sok-sok meglepetéssel – lufibohóccal, arcfestéssel, trambulinnal, utazó vidámparkkal és a mindent felülmúló cukorágyúval – várták az apróságokat.

Sztárok a színpadon

A megnyitót követően sztárvendégek egész sora mutatkozott be a nyíracsádi közönségnek. Mire besötétedett, már egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a falu főterén, ahol először az Apostol együttes, majd a Happy Gang, G.W.M., és Josh szórakoztatta a közönséget. Utolsó fellépőként Kis Grófo, a „buli báró” teremtett buli hangulatot a falunapon. A napot tűzijáték, a háromnapos rendezvénysorozatot pedig a vasárnapi ligetalja sakkverseny zárta Nyíracsádon.

HBN–KZE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában