Helyi közélet

2017.05.24. 16:08

Minek Debrecennek veszteséges szálloda?

Debrecen - A DK városi elnöke szerint az önkormányzat megmenti a Lycium Hotelt eddig birtokló céget.

Debrecen - A DK városi elnöke szerint az önkormányzat megmenti a Lycium Hotelt eddig birtokló céget.

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció debreceni vezetője, önkormányzati képviselője szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy szerinte nem kellene az önkormányzatnak megvennie a Lycium Hotelt. Úgy vélte, a hosszú évek óta veszteségesen működő és komoly felújításra szoruló létesítmény több mint egymilliárd forintért történő megvásárlásával az önkormányzat rossz üzletet köt. A városnak nem dolga szállodát üzemeltetni – állította. Úgy vélte, hogy a helyhatóság tulajdonképpen az eddigi tulajdonost, a szerinte az utóbbi időben nehéz anyagi helyzetbe került Keviép Kft-t akarja megsegíteni. Varga Zoltán hozzátette: erre a tranzakcióra Kósa Lajos volt debreceni polgármester, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője utasította Papp László debreceni polgármestert. Az ellenzéki politikus azt kéri, hogy a polgármester hozza nyilvánosságra azokat az adatokat és üzleti tervet amelyek azt igazolják, hogy ez egy jó üzlet.

Megváltoztatta a véleményét

A közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója erre így reagált: Varga Zoltán és Dobrossy István önkormányzati képviselők 2012. júniusában sajtótájékoztatón azt mondták:

El kell kerülni, hogy a Hotel Lycium kiüresedjen, mert az az egész épületegyüttesre kihatással lenne. Ezért szorgalmazzuk, hogy adjon a város segítséget az új bérlőnek a rentábilis működtetés feltételeinek megteremtéséhez.”

Most megtette a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. azt, amire öt évvel ezelőtt még Varga Zoltán is igent mondott – fogalmaztak a kormánypártiak.

HBN-OCs


A hitelkonstrukció lezárása még tart, de már elmondható, a Kölcsey Központ teljes épületegyüttese rövidesen a város tulajdonába kerül. Ugyanis a négycsillagos Hotel Lyciumot 917 millió forintért megvásárolja a város az épületkomplexumot felépítő Keviép Kft. projekt cégétől – jelentette be Papp László polgármester szerdai sajtótájékoztatójukon.

A Jobbik frakciója nem tartja jó üzletnek, a Fidesz-KDNP racionális döntésként értékeli.

Dr. Gondola Zsolt Zoárd szerint ez egy ráfizetéses, kedvezőtlen üzleti konstrukció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában