Helyi közélet

2017.04.05. 18:47

Nemzetközi vacsoracsata a Debreceni Egyetemen

Debrecen - Huszonegy ország nemzeti fogásai kerültek terítékre az International Dinner estjén. Többek között azeri, mexikói és indiai ízeket, valamint magyar fogásokat kóstolhattak meg a hazai és külföldi hallgatók a gasztronómiai rendezvényen.

Debrecen - Huszonegy ország nemzeti fogásai kerültek terítékre az International Dinner estjén. Többek között azeri, mexikói és indiai ízeket, valamint magyar fogásokat kóstolhattak meg a hazai és külföldi hallgatók a gasztronómiai rendezvényen.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának programpalettáján immáron elmaradhatatlan eseményként szerepel évek óta a Klinika Moziban rendezett nemzetközi gasztro est. A nemzeti fogások ízpróbája azzal a céllal jött létre, hogy az itt tanuló külföldi és magyar hallgatók közelebb kerülhessenek egymáshoz, megismerjék az egyetemen tanuló nemzetek kultúráját és konyháját.

Mintegy hetven résztvevő, valamint a Nemzetközi Iroda és a DEHÖK Külügyi Bizottság tagjaiból álló háromtagú zsűri kóstolta végig, majd szavazataik alapján díjazta a három legízletesebb étket április 4-én.

Harmadik helyen India csapata végzett, a naan kenyérrel kínált pikáns, fűszeres lencseragujával. A dobogó második helyét töltött szőlőlevéllel és poharas édességeivel érdemelte ki Törökország csapata, végül pedig a díjnyertes fogás a cseh svícková vadas gnocchi lett.

Természetesen a magyar stand sem maradt el a nemzetek asztalai között, ahol a Külügyi Bizottság tagjai többek között lepcsánkávál, fasírttal, körözöttel, somlói galuskával, kenyérlángossal, rétessel kínálták a magyar ízek iránt érdeklődőket, s szíverősítőként pálinkát is szolgáltak a hazai finomságok mellé.A tavasz folyamán a külföldi hallgatók kirándulásokon, International Eventen és búcsúvacsorán is részt vesznek majd.

- Debreceni Egyetem -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában