Helyi közélet

2017.04.27. 12:07

Felmérés: ötödével kap több bért egy betanított munkás, mint egy éve

Budapest - Magyarországon egy betanított munkás több mint ötödével kap több bért, mint egy éve, ugyanakkor ezdiő alatt középvezetői szinten csak az inflációt követte a béremelés - közölte két munkaerőpiaci szakértő cég, a BDO Magyarország és a Trenkwalder közös közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Budapest - Magyarországon egy betanított munkás több mint ötödével kap több bért, mint egy éve, ugyanakkor ezdiő alatt középvezetői szinten csak az inflációt követte a béremelés - közölte két munkaerőpiaci szakértő cég, a BDO Magyarország és a Trenkwalder közös közleményben csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Trenkwalder első negyedévi, mintegy 7 ezer munkavállaló béradatait feldolgozó elemzéséből kiderül, hogy az év eleje óta 7,6 százalékkal, egy éves időtávban pedig 14,5 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére.

A növekedés a betanított munkát végzők esetében jelentősebb volt, éves szinten csaknem elérte a 22 százalékot.

A fizikai dolgozók körében egy év alatt 760-ról 870 forintra emelkedett az átlagos órabér, ezen belül a szakmunkások átlagbére 9,5 százalékkal 812 forintról 889 forintra emelkedett, míg a betanított munkát végző dolgozók a tavalyi első negyedévi 701 forint átlag órabére 21,8 százalékkal 854 forintra emelkedett - írják a közös közleményben.

Az órabérek között jelentős eltérés van régiók szerint, míg a Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldön 770-800 forint közötti átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték a Nyugat-Dunántúlon 910, míg Közép-Magyarországon 960 forint körül alakul.

Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte: a fizikai órabérek növekedése csak részben köszönhető a minimálbér 15 százalékos idei emelésének, egyre szélesebb körben jelent problémát a munkaerőhiány, ezért a munkáltatóknak a jobb munkalehetőségekkel rendelkező régiókban csak akkor van esélyük megszerezni, megtartani a fizikai dolgozókat, ha beszállnak a bérversenybe.

Különösen a legalacsonyabb végzettségűekért folyik most a küzdelem, amit az is mutat, hogy a betanított munkakörök átlagos órabére az egy évvel korábbi 14 százalék helyett már csak kevesebb mint 10 százalékkal marad el a szakmunkásokétól - hívja fel a figyelmet a Trenkwalder ügyvezető igazgatója.

A BDO Magyarország ugyanerre az időszakra több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta.

Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál a béremelkedés mértéke 2016 első negyedévéhez képest átlagosan 3,7 százalék, az év elejéhez viszonyítva 1,2 százalék volt.

Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere a közleményben rámutatott: az adatokból látszik, hogy a középvezetői szinten dolgozó szellemi alkalmazottak fizetésemelési üteme az elmúlt évben jelentősen elmaradt az alacsonyabb besorolású fizikai munkavállalókétól, gyakorlatilag az inflációkövetésre szorítkozott.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában