Helyi közélet

2017.03.12. 12:31

A Fancsikai tavaknál lőtt őzekre két debreceni orvvadász

Debrecen - A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a két engedély nélkül vadászó férfival szemben.

Debrecen - A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a két engedély nélkül vadászó férfival szemben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya orvvadászat és lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két helyi lakossal szemben.

2016. szeptember 27-én 18 óra 30 perc körül mezőőrök értesítették a rendőröket arról, hogy Debrecen külterületén, a Fancsikai tavak közelében egy lövést hallottak, majd találtak egy elhullott őzet, a helyszínen pedig két férfit visszatartanak. A rendőrök elfogták a 44 éves B. Lászlót és a 21 éves B. Ákost, akik kihallgatásuk során elismerték, hogy ők lőtték le az őzet. A nyomozóknak a két gyanúsított megmutatta, hogy hol rejtették el az erdőben a másik lelőtt őzsuta tetemét és az engedély nélkül tartott, hangtompítóval felszerelt kispuskát, valamint a lőszereket, amelyekkel elejtették a vadállatokat.

A rendőrség a velük szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában