Helyi közélet

2016.11.15. 09:15

Vádjavaslat született a létavértesi szurkáló ellen

Létavértes - A hajdú-bihari rendőrök befejezték a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint mellkason szúrta ismerősét a vita hevében.

Létavértes - A hajdú-bihari rendőrök befejezték a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint mellkason szúrta ismerősét a vita hevében.

Az Országos Mentőszolgálat tett bejelentést a rendőrségre 2016. június 2-án 12 óra körül arról, hogy az egyik létavértesi orvosi rendelőben ellátnak egy férfit, akinek a mellkasán szúrt sérülések vannak. A sértettet az elsődleges ellátását követően mentőhelikopterrel vitték kórházba.

A Létavértesi Rendőrőrs járőrei a bejelentést követően a helyszínre mentek, ahol az adatgyűjtés során megállapították, hogy a 44 éves férfi egy korábbi vita miatt összeveszett egy ismerősével, aki egy 7 centis pengehosszúságú késsel kétszer is megszúrta őt. A rendőrök Sz. Jánost az otthonában elfogták és előállították a Létavértesi Rendőrőrsre. A megalapozott gyanú szerint a 67 éves férfi a bűncselekmény elkövetését megelőző napokban többször is tett olyan kijelentést, hogy meg fogja ölni a sértettet.

A létavértesi lakost a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság 2016. június 4-én elrendelt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozói a gyanúsítottal szemben emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat megküldte a főügyészségnek.

- police.hu -


Létavértes - A Hajdú-Bihar megyei rendőrök elfogták azt a létavértesi férfit, aki a gyanú szerint egy kés segítségével kétszer is megszúrta egyik ismerősét. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában