Helyi közélet

2016.11.04. 19:36

A papokért imádkoztak Nyíracsádon

Nyíracsád - Felavatták a településen eddig szolgáló görögkatolikus papok emléktábláját.

Nyíracsád - Felavatták a településen eddig szolgáló görögkatolikus papok emléktábláját.

A település templomában a Nyíracsádon eddig szolgálatot teljesítő görögkatolikus papokért imádkoztak október 31-én este. A szertartáson a helyi születésű főtisztelendő Szabó Tamás, nyíregyháza-örökösföldi parókus hirdette Isten igéjét. – Szóló kő kerül most a falra harminckét pap nevével. Ezek a papok azt tűzték ki életük céljául, hogy mi áldottak lehessünk. Ezért mi hálával tartozunk nekik. Nem a jótetteiket soroljuk és tesszük mérlegre, hisz az a Jóisten dolga. Mi azzal adunk hálát, hogy imádkozunk – hangzottak Szabó Tamás szavai.

A szertartást követően a hívek a templom udvarára vonultak, ahol Szabó Tamás megáldotta az emléktáblát, melyen az 1700-as évek végétől napjainkig szolgáló 32 pap és segédlelkész neve olvasható. Az áldást követően dr. Nagy János, a település polgármestere helyezte el a tisztelet koszorúját és az emlékezés mécsesét az emléktábla alatt.

HBN–KZE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában