Helyi közélet

2016.09.12. 07:24

"Mi nem maffiát építünk, hanem jól működő munkaszervezetet" - Mi van, ha bosszút forral a kirúgott dolgozó?

Debrecen - A kisebb-nagyobb vállalkozások igyekeznek a legkülönfélébb forgatókönyvekre felkészülni.

Debrecen - A kisebb-nagyobb vállalkozások igyekeznek a legkülönfélébb forgatókönyvekre felkészülni.

Az elbocsátott dolgozó adott esetben komoly károkat tud okozni a volt munkáltatójának, például azzal, ha a kirúgása után is hozzáférhet céges adatbázisokhoz, bizalmas információkhoz. Debreceni cégvezetőket arról kérdeztünk, hogy milyen protokoll mentén próbálják meg elejét venni a fentihez hasonló, mindenki számára kínos szituációknak. Volt, aki a jogra, és olyan is, aki az emberségre apellált. Alighanem e kettő valamiféle egyvelege vezethet el az optimálishoz közelítő megoldáshoz.

Indul a „sétálópapír”

– Nagyon fontos, hogy alaposan meg kell válogatni, kiket veszünk fel, mert ha úriembereket veszünk fel, ők (ha úgy hozza a sors) nagy valószínűséggel úriemberként fognak távozni is – véli Ábrahám László, az amerikai tulajdonban lévő National Instruments Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy ettől persze a munkaszerződések még tartalmazzák ilyen esetekre is a megfelelő jogi garanciákat. „Van nálunk egy úgynevezett sétálópapír. Ez tartalmazza mindazon eszközöket (a munkaruhától, a beléptetőkártyán át a laptopig), amiket a kiköröző dolgozónak le kell adnia. További fontos garancia, hogy az illető távoztával az ő hozzáférését a különböző vállalati rendszerekhez természetesen letiltjuk. Arra nyilvánvalóan nem tudunk felkészülni, hogy valaki a munkavégzése közben (tudatosan készülvén a távozásra) legyűjt mindenféle információkat egy harmadik helyre. Persze, ez sem teljesen így van, hiszen létezik egy titoktartási szerződés, melyben benne van, hogy a volt kolléga a birtokába került bizalmas hivatali információkat minden körülmények között köteles megőrizni. Ellenkező esetben az illető súlyos jogi következményekkel számolhat. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy mi nem maffiát építünk, ahol a tagokat csak a fegyver szava tartja kordában, hanem jól működő munkaszervezetet, ami a szakértelem mellett alapvetően mégiscsak a felek kölcsönös bizalmára épül” – fogalmazott az amerikai cég ügyvezetője.

Variációk egy témára

– Van ugye a munkaszerződés, ami tételesen kitér arra az esetre is, ha a munkaviszony bármilyen okból megszűnik. További garancia számunkra a titoktartási kötelezettség, illetve az, hogy a kikörözés után az IT-s kollégák a volt dolgozó informatikai hozzáféréseit megszüntetik. Ha a cég mond fel a dolgozónak, például munkafegyelmi okból, akkor inkább kifizetjük a felmondási időre járó bért, csak ne járjon be, de arra is van példa, hogy az önszántából távozó kollégának akár egy évre is extra jövedelmet biztosítunk, mert szükségünk van a tudására. Létezik még az úgynevezett versenytilalmi megállapodás, e szerint az elküldött dolgozó vállalja, hogy távozása után mondjuk egy évig konkurens cégnél nem helyezkedik el, cserébe mi erre az időre fizetjük a bérét – sorolta a lehetséges variációkat Fülöp Zsolt, a logisztikai szolgáltatások terén meghatározó Trans-Sped Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint számukra létkérdés az, hogy a kulcsfontosságú pozíciókban lévő kollégáiknak legyen megfelelő helyettese.

Emberséges módon

„Szerencsés helyzetben vagyok, mivel nálunk az utóbbi években ilyen probléma nem nagyon merült fel. Úgy érzem, hogy jó morális állapotban van a cégünk, ami annak köszönhető, hogy soha nem akarunk felégetni magunk mögött minden hidat, hiszen sose tudhatjuk, mit hoz még a jövő. Ezt a mentalitást szerencsére nemcsak a menedzsment, hanem a dolgozók is magukévá tették, ezért ritka nálunk a munkaügyi konfliktus” – válaszolta érdeklődésünkre Barabás Zoltán, az ismert debreceni vendéglátós szakember. Azt ő sem tagadta, hogy egy munkahelyen adott esetben lehetnek konfliktusok, csak az nem mindegy, hogy egy-egy vitából milyen szájízzel jönnek ki a felek. – Persze, a munkajogi előírások betartása evidencia, de hitem szerint a munka világában az emberi szó, a tolerancia nem mellőzhető – véli a vállalkozó.


Kör-e-mail az igazgatótól

Nagyvállalatoknál bevett gyakorlat az, hogy a felmondást tartalmazó e-mailt megkapja az IT-részleg is, hogy a megfelelő időben visszavehessék az illető kolléga technikai eszközeit, illetve hogy megszüntethessék a hozzáférését a számítástechnikai rendszerhez. Joghoz értő emberek szerint ugyanakkor a hagyományos protokoll nem feltétlenül nyújt megfelelő védelmet a munkaadó számára az olyan esetekben, ha a munkatárs például felhőalapú fiókokat is elért, illetve megosztott, és ezáltal anonim rendszergazdai jogosultságokkal is rendelkezett. Ezek a felkészült (ex)kollégák bizony adott esetben jelentős kockázatot hordoznak a volt munkaadóik számára – ismerték el a Naplónak a megkérdezett vállalatvezetők.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában