Helyi közélet

2016.08.16. 11:37

Vízi örömöknek hódoltak Polgáron

Polgár - Hatodszor versenyeztek a sárkányhajók a polgári strandfürdőben.

Polgár - Hatodszor versenyeztek a sárkányhajók a polgári strandfürdőben.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is nagy népszerűségnek örvendett a VI. Polgári Sárkányhajó Fesztivál. A Polgári Strandfürdőbe kilátogatókat számos programokkal várták a szervezők, köztük az önkormányzat a hétvégén, az egészen fiatal korosztálytól az idősebbekig mindenki megtalálhatta a kikapcsolódás, a pihenés és a szórakozás lehetőségeit. A rendezvény célja idén is az volt, hogy a sportolás népszerűsítése mellett a segítségnyújtásra is felhívja a figyelmet.

A Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület (TKKSE) koordinálásával zajló versenyre 18 csapat nevezett be, voltak, akik már évek óta megmérettetik tudásukat és erejüket, de természetesen akadtak olyan versenyzők is, akik egy hirtelen ötlettől vezérelve ültek hajóba. Ezt azért is tehették meg, mert ezt megelőzte egy néhány perces szárazföldi oktatás.

– A sárkányhajózás alkalmas a kajak-kenu népszerűsítésére, ezzel az amatőröknek is meg tudjuk adni ugyanazt az élményt, mert ezek a 12,5 méter hosszú hajók stabilabbak, néhány perces szárazföldi oktatás után rá lehet érezni a működésükre, sőt versenyélményhez lehet segíteni általuk az érdeklődőket – fogalmazott Bardóczi Krisztián szervező.

Mint a Napló kérdésére elmondta, kétezer éves kínai hagyománya van a sárkányhajónak, ami egy olyan speciális, hagyományos terv alapján megépített hajó, melyet elöl sárkányfej, hátul pedig sárkányfarok díszít, dobos adja az ütemet az evezőknek, így garantálva a látványt és a felejthetetlen élményt. A vízi járművön 12-en foglalnak helyet (a szabvány 20 fő egyébként a versenyeken), tíz evezős, egy dobos és egy kormányos, előbbi jó, ha profi.


Fotó: Kacsándi Bence | Kattintásra galéria nyílik


Mindig jó a vége

A rendezvény sztárvendége Wichmann Tamás világbajnok, olimpikon, kenus legenda volt, aki a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületét képviselte. A 80-as évek „kenukirálya” előadást tartott az egyesület tevékenységéről, a halhatatlan sportolókról és azok nagyszerű eredményeiről. Mesélt az olimpiákon megélt élményeiről tapasztalatairól. A főzőzsűri elnökeként csillogtatta a gasztronómiában évek alatt elsajátított tudását is, hiszen a híres kenus évtizedek óta vendéglátóegységet üzemeltet Budapesten.

Az igen szoros küzdelemben végül a TKKSE​ baráti csapata vívta ki a győztes címet.

„Vérre ment a játék”

Elmaradhatatlan a Vöröskereszt helyi szervezetének vámpírok éjszakája nevű sajátos programja, amely a véradást népszerűsíti (57 donor jelentkezett), csak kevéssé szokványos, viszont annál népszerűbb módon. Vicces, véres, vámpíros jelmezekkel teszik izgalmasabbá az önkéntességre való figyelemfelhívást. Idén is a Napsugár Óvoda és Bölcsőde intézmény pedagógusai vállalták, hogy megmutatják boszorkánytudásukat: banya-tanya nyitótáncukkal szórakoztatták a jelenlévőket, illetve egész nap különböző „rettenetes” játékos, ügyességi versenyekkel várták az érdeklődő gyerekeket.

A rendezvény kísérőprogramja között kapott helyett a SÜSÜst gasztronómiai verseny, melyben 14 főzőcsapat közül a legfinomabb ételnek a helyi vöröskereszt csapata, a Vértestecskék töltött káposztája (mi bizony hagymás vérre számítottunk) bizonyult.

A rendezvény zenés produkcióval ért végett, a szicíliai származású, helyi kötődésű előadó Luca Balduccio olasz és világslágerekkel szórakoztatta a közönséget.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában