Helyi közélet

2016.08.13. 10:42

Kerékpárosokat ellenőriztek Debrecenben

Debrecen - Közlekedésbiztonsági akció keretében a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai láthatósági mellényeket, illetve lámpákat osztottak a kerékpárosoknak.

Debrecen - Közlekedésbiztonsági akció keretében a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai láthatósági mellényeket, illetve lámpákat osztottak a kerékpárosoknak.

A debreceni rendőrök 2016. augusztus 12-én a 471-es számú főút mellett futó kerékpárúton közlekedésbiztonsági kampányk keretében – amelyben kiemelt célnak és feladatnak tekintik a kerékpárosok részvételével bekövetkező közlekedési balesetek megelőzését – átvizsgálták a kerékpárral közlekedők járműveinek műszaki állapotát. Az ellenőrzés célja az volt, hogy felhívják a biciklisek figyelmét arra, hogy minden esetben – a biztonságos közlekedés érdekében – gondot kell fordítani a járművek kivilágítására, valamint a kötelező felszerelések meglétére, azok karbantartására. A mostani ellenőrzés során amelyik kerékpár nem rendelkezett a kötelező felszerelésekkel a rendőrök helyszíni bírság vagy feljelentés helyett figyelemfelhívó jelleggel lámpaszettet és láthatósági mellényt adtak át a kétkerekűek használóinak.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában