Helyi közélet

2016.08.04. 10:25

A dohánybolt bevételét követelte

Balmazújváros - A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint megfenyegette egy helyi dohánybolt eladóját és a bevételt követelte.

Balmazújváros - A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint megfenyegette egy helyi dohánybolt eladóját és a bevételt követelte.

A nyomozás adatai szerint 2016. június 9-én 19 óra 55 perc körül egy férfi bement az egyik balmazújvárosi Nemzeti Dohányboltba, ahol egy törött féldecis üveget tartott az eladó irányába és a bevételt követelte. A bolt alkalmazottja az elkövető többszöri felszólítása ellenére sem adta át a pénzt. A nő közölte az ismeretlennel, hogy perceken belül az üzletben lesznek a rendőrök. A férfi még egyszer felszólította az eladót, hogy adja át a pénzt, majd miután a nő nem teljesítette a követelését, a támadó kiment a boltból, felült a kerékpárjára és távozott a helyszínről.

Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök azonnal a bolthoz mentek. Azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 59 éves helyi férfit, akivel szemben országos elfogatóparancsot adtak ki.

A nyomozás során olyan információt kaptak, hogy a férfi a Keleti-főcsatorna egyik hídja mellett tartózkodik. A járőrök K. Imrét 2016. június 11-én 19 óra 35 perckor a Debrecen felé vezető út hídja mellett elfogták. A Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra előállított helyi lakos a bűncselekmény elkövetését beismerte. A nyomozók a gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2016. június 16-án elrendelt.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Imrével szemben rablási kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2016. augusztus 3-án befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában