Helyi közélet

2016.07.11. 10:06

Combon harapta a biztonsági őrt a betörő egy debreceni hotelben

Debrecen - A rendőrök elfogták a két gyanúsítottat.

Debrecen - A rendőrök elfogták a két gyanúsítottat.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. július 10-én 11 óra 11 perckor egy vagyonvédelmi cég biztonsági őrének jelzése alapján a rendőrök megjelentek egy debreceni, Kartács utcában található – jelenleg használaton kívüli – hotelnél, mivel az épületbe betörtek.

A járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol elfogtak egy férfit és egy nőt. Az ott tartózkodó biztonsági őr visszatartotta a két helyi lakost, akik közül a férfi beleharapott az őr combjába, hogy el tudjon menekülni. A megalapozott gyanú szerint az elkövetők a hotel egyik ablakát törték be, és úgy jutottak be az épületbe, majd ott egy szatyorba összepakoltak különböző műszaki cikkeket, amelyeket el akartak lopni. A rendőrkapitányságra előállított 28 éves N. Mihályt és a 29 éves S. Kingát a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottakkal szemben lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

- police.hu -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában