Helyi közélet

2016.04.01. 15:03

Pósán László: nem volt tömegbázisa a tiltakozásnak

Debrecen – A résztvevők számát és az arányokat tekintve elmondható, hogy a Pukli István-féle felhívásnak, politikai akciónak széles tömegbázisa nem volt – jelentette ki pénteki tájékoztatóján dr. Pósán László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő a pedagógusok szerdai polgári engedetlenségi akciója kapcsán.

Debrecen – A résztvevők számát és az arányokat tekintve elmondható, hogy a Pukli István-féle felhívásnak, politikai akciónak széles tömegbázisa nem volt – jelentette ki pénteki tájékoztatóján dr. Pósán László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő a pedagógusok szerdai polgári engedetlenségi akciója kapcsán.

Mint mondta, Debrecenben két iskola előtt gyülekeztek, s egyik helyen sem vett részt az akcióban tucatnál több tanár, akik mellett ellenzéki pártaktivisták is megjelentek. – A pedagógusok 94 százaléka országosan és helyben is tanított a tiltakozó akció idején. A csatlakozóknak, mint azt Palkovics László államtitkár elmondta, munkajogi következményekkel nem kell számolniuk, de az elmaradt órákat be kell pótolniuk – fogalmazott. Felhívta a figyelmet, hogy pénteken Balog Zoltán humánminiszter iskolaigazgatókkal találkozott. Hangsúlyozta, hogy a közoktatást feszítő kérdéseket tárgyalások útján lehet megoldani, a kerekasztal tárgyalási pedig még nem értek véget.

MSZP: Pártvéleményt mondott a pedagógus kar helyi elnöke

Az országban nem 150 iskola, mint azt Danku Attila, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) megyei szervezetének elnöke csütörtökön állította, hanem kétszer ennyi intézmény vett részt a pedagógusok engedetlenségi akciójában – reagált Huszka Imre, az MSZP megyei elnöke az NPK helyi vezetőjének – aki egyébként fideszes önkormányzati képviselő is – sajtóközleményére. Élesen kritizálta, amiért a Kossuth-gimnázium vezető tanárainak óraszámát szembesítette az általános iskolai tanárok heti kötelezettségével. Azt írta, hogy figyelmen kívül hagyta, hogy a vezető tanároknak az óráikon kívül a tanárjelöltek oktatásával, gyakorlataik vezetésével is foglalkozni kell, amely az órakedvezmény többszörösét teszi ki. Tudnia kellene, hogy ez lényegesen meghaladja a heti kötelező 40 órás munkaidőt. De nem tudja, mert sem vezető tanár, sem pedig szakértő, csak hűséges, a koncra áhítozó párkatona – fogalmazott, hozzátéve, hogy egy szervezet mögé bújva mondott pártvéleményt.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában