Helyi közélet

2016.02.04. 17:19

Pánik tört ki a repülőgépen, több órán át nem engedték ki az utasokat

Debrecen - Hosszú ideig tartott a repülő jégtelenítése, amit csak a beszállás után végeztek el.

Debrecen - Hosszú ideig tartott a repülő jégtelenítése, amit csak a beszállás után végeztek el.

Aki olykor télen is repülőre száll, annak nem újdonság, hogy gyakran kell valamelyik reptéren vagy a gép, vagy a kifutópálya jégtelenítése miatt várakozni. Bár a tél mostanában nem sokszor teszi próbára a magyar légikikötőket, január 21-én mégis történt egy eset, ami miatt Angliában tartózkodó rokonai nevében fejezte ki felháborodását egy olvasónk.

Pánik tört ki

A hölgy elmondta, az esti londoni járat több mint négyórás késéssel indult csak el, ami önmagában még nem annyira említésre méltó, ám ez alatt a már helyüket elfoglaló utasok mindvégig a gépen tartózkodtak. Rokonai elbeszélése szerint többszöri kérésükre sem szállhattak ki, ami után többeken pánik lett úrrá, két utashoz még mentőt is kellett hívni, s a repülő ajtaját is csak ekkor nyitották ki, hogy levegőhöz jussanak. Értetlenül és felháborodva állnak az események előtt, mert azt tudták, hogy jégtelenítés folyik, azt viszont nem értették, hogy akkor miért nem hagyhatták el a gépet arra az időre.

A Debreceni Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Airport Kft.-től kapott válasz szerint: „A jégtelenítést már utasokkal a fedélzeten, hajtóműindítást megelőzően, a légijármű ajtajának és paneleinek bezárását követően lehet végrehajtani a megfelelő mennyiségű jegesedést gátló folyadék olyan felületekre történő juttatásával, amelyeken felhajtóerő termelődik.” A magyarázat érthető, csak az a része nem, hogy miért kellenek a művelethez utasok, főleg, ha az várhatóan hosszabb időt vesz igénybe, hiszen – ahogy a válaszból kiderül – időközben a jégtelenítéshez használt folyadékot előbb pótolni, majd megfelelő hőmérsékletre hevíteni kellett.

Miért kellett megvárni, hogy valakihez mentőt kelljen hívni? – szerepelt a kérdéseink között, amire a válasz: „A földi személyzetet a légijármű személyzete azonnal tájékoztatta az utasrosszullétről, ekkor kérték az utaslépcső elhelyezését, megszakítva a jegesedésgátlást; s az utasok kiszállási szándékáról is ekkor értesült a földi személyzet először.

A panaszos hölgy azt is reklamálta, hogy a reptér nem adott ki az esetről közleményt, amire a mentő kihívása is okot adhatott volna.

A földi személyzet a járat személyzetét folyamatosan tájékoztatta a fejleményekről és a procedúráról, amit a személyzet az utasok irányába tolmácsolt.” Ennyit elegendőnek tartott az Airport Kft.

Kérdés: a négy­órás várakozást átélők is így gondolják?

HBN–ÉP


Aki valaha is járt már egy repülőgép fedélzetén, annak nem kell ecsetelni az érzést, ami rögtön a beszállás után, az ülését keresve hatalmába kerít. Legjobban úgy tudnám leírni, hogy a puha csendbe lép az ember, ha leszámítjuk a többi utas keltette zajokat. Égerházi Péter írása.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában