Helyi közélet

2016.01.20. 17:53

Filmsikerrel indít a görbeházi mozi

Görbeháza - Hosszú idő után kísérleti jelleggel újraindul Görbeházán a filmvetítés.

Görbeháza - Hosszú idő után kísérleti jelleggel újraindul Görbeházán a filmvetítés.

Tavaly szeptemberben adták át a település felújított kultúrházát, amely Fazekas Mihály nevét viseli. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felélesszék az évtizedekkel ezelőtt abban még működő mozit, meghagyták a régi vetítőállást is. Most pedig a település kísérleti jelleggel szerződött a Szabolcs Cinemával, hogy kiderüljön, van-e igény az újra heti rendszerességgel történő vetítésekre.

Mint azt Giricz Béláné, a település polgármestere kiemelte, az első vetítésre január 22-én, a magyar kultúra napján kerül sor.

– Ezen a napon nemcsak a Himnusz születésére emlékezünk, hanem Fazekas Mihály születésének 250. évfordulójára is. E jeles esemény tiszteletére 13 órától zártkörű rendezvényen (a Széchenyi István Általános Iskola diákjai részére) bemutatjuk a Lúdas Matyi című film eredeti változatát. Ezt követően 17 órától a Star Wars 7 - Az ébredő erő (3D) című filmet tekinthetik meg a kedves érdeklődők - mondta. Hozzátette, a kultúrház közel 150 személyes, de valószínűleg most nagyobb lesz az érdeklődés: igazi mozifílinggel, pattogatott kukoricával és üdítővel várják a helyi mozizókat a kultúrházba.

HBN-BB​

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában