Helyi közélet

2015.12.07. 09:15

A kulisszák mögött: így néz ki egy bocskais hangpróba!

Debrecen - Az adventre hangolódás jegyében kezdte meg hagyományos év végi hangversenyére a felkészülést a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecen Helyőrségi Zenekara.

Debrecen - Az adventre hangolódás jegyében kezdte meg hagyományos év végi hangversenyére a felkészülést a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecen Helyőrségi Zenekara.

Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata és a Bocskai-dandár immár második alkalommal szervezi közösen a koncertet. A katonazenészek repertoárján szerepel a Hunyadi László nyitány, az A csitári hegyek alatt kezdetű népdal, illetve James Bond világát is megidézik a Skyfall című híressé vált slágerrel.

A fellépő énekesek mellett balett táncosok is színesítik majd a koncertet és a Maskara Alapítvány világbajnok produkcióját is láthatja a közönség. A zenekar kiegészülve a Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekarral és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának ifjú művészeivel lép majd színpadra. A hangverseny december 12-én 19.00 órakor kezdődik a Kölcsey Központ nagytermében. A belépés ingyenes, a nagy érdeklődésre való tekintettel érdemes regisztrálni a Kölcsey Központ információs pultjánál.

- Takács-Tóth Andrea -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában